Haskó Györgyi (1932- )

a-vorosmarty-cserkesz-csapat-1945-utan-hatul-kozepen-deak-peterHaskó Györgyi 1945 után lett a Vörösmarty cserkészcsapat tagja.

Gombocz Eszter interjúja Haskó Györgyivel  

H. Gy. A szüleim mindig megengedték, hogy odacsődüljön a lakásunkba az ifjúság. Nálunk, a Paulai 12. szám alatti lakásunkban rengetegszer volt iszonyú mennyiségű gyerek. Fiúk, lányok vegyesen. Én a háború után közvetlenül kerültem be a csapatba. 13 éves voltam, amikor felszabadultunk. Az iskolából hazamentünk, lecsaptuk a táskát, valamit ettünk, és este kerültünk haza. Az egész életünk ott zajlott.

G. E. Azt mondtad, az egész későbbi életedet meghatározta a cserkészet.

H. Gy. Teljesen. A férjemet is ott szedtem össze.

G. E. Mi volt a csapat összetartó ereje?

H. Gy. Egyrészt óriási fegyelem volt, rend volt. Rengeteget kellett produkálni. Volt egy őrsi ülés, ahol kiosztották, hogy a következő alkalommal, erről és erről tartasz egy beszámolót. Aki otthonról nem hozott [műveltséget], az itt értelmiségivé vált, műveltté vált. Megtanult felszólalni, előadni. Mindenünk volt a csapat. Minden hétvégén túráztunk, nyáron nyári tábor, télen téli tábor. A téli egy, a nyári két hetes volt. Nyáron az akkori sátrakban voltunk, de nem ilyen elegáns sátrakban, mint amilyen most van.

G. E. Árva gyerekek is kerültek a cserkészetbe?

H. Gy. Nem.

G. E. De csonka családokból igen?

H. Gy. Az biztos, mert az apák vagy anyák nem jöttek vissza. Lehet, hogy voltak, de ez nem volt téma. Minden időnket ott töltöttük.

G. E. Ki volt a vezető?

szabolcsi-miklos-farkasfkolykoket-avat-1940H. K. Először még a Kolonel [Szabolcsi Miklós].

Részlet a 311. Vörösmarty cserkészcsapat 1934 – 1948 című kiadványból:

„A háború után, 1945 nyarán már újra együtt volt a 311. Vörösmarty cserkészcsapat. A nyári tábor Csikóváralján volt. Ekkor én még nem voltam csapattag, de Haskó Feri bátyám már régen, így én is kapcsolódtam a cserkészélethez, és rövidesen – pontosan nem tudom mikor – a Galamb leányőrs tagja lettem, 11 évesen. Az otthon az Oktogon egyik pincéjében volt, és valóban az otthont jelentette számunkra – minden szabad időnket ott töltöttük.

Láda (Kisfaludy Ervin), már felnőttként, a SZOT-ban dolgozott, és elintézte, hogy a SZOT csapata lettünk, így minden lehetőségünk megvolt.

Ebben az időben a csapat már egyértelműen koedukált volt. Nem is tudtam, hogy régebben a lányok külön voltak, de persze hallottam a lányőrsök hőskoráról, Pojutról, Postiról, Lódiról, Giesser Etáról.

Ha jól emlékszem, őrsvezetőnk Mándi Ági volt, de ez sem biztos, lehet, hogy ő később, a 461. Vörösmarty Ilona lánycsapat vezetője volt.

A cserkészélet a lányok számára azonos volt a fiúkéval. Ugyanúgy zajlottak a próbák, az őrs- és rajülések és a csapatösszevonások is a fiúkkal voltak.

Csapatösszevonásra emlékszem a Csillebércen, a Hárs-hegyi katlanban többek közt. Kolonel (Szabolcsi Miki), Nagy Guzmics (Eörsi Gyula), Gonda Pista voltak a parancsnokok.

Emlékszem, Guzmics egyik alkalommal (rövid bőrnadrágban túrázott), a Barkochba játék feladványaként bukfencezett. A megfejtés „a kocka el van vetve“ volt. Nehezen, vagy nem is jöttünk rá.

Külön a lányokról nehéz írni, mert együtt éltünk a fiúkkal. Csak annyiban különböztünk, hogy leányőrsben voltunk és a nyári táborban külön volt a patakban kijelölt mosdóhely, a latrina és a sátor, de az amúgy is őrsönként volt.”

(Haskó Györgyi emlékei. A 311. Vörösmarty Cserkészcsapat 1934-38, Kolor Optika, 2014., 76/77. old.)