SPATZ GYÖRGYI (1930. ápr. 23. – )
Danos néven Izraelben, Pardes Hanában lakik.)
Évfolyam: 1936-tól 40-ig járt a Zichy utcai iskolába. (Lásd még osztálynévsorok 5A, valamint Weisz Katalin emlékeinél.)
„Az iskolánk olyan volt, mint a második otthonunk. Már amikor én jártam oda, kezdődött az antiszemitizmus, az iskolában védve éreztük magunkat, csak akkor dobáltak kövekkel, hógolyóval, mikor kijöttünk az iskolából.”
TESTVÉREI: Spatz Éva (1924. nov. – ), Magda, Radó Jánosné (1926. márc.16. –) néven Los Angelesben él.
APJA: Spatz Nándor (1895. nov. 24. – 1978. Los Angeles) Feleségével, Boskovitz Rózsival a Mókus utca 6. szám alatt laktak. 1923-ban esküdtek az Óbudai zsinagógában.
Testvérei: Spatz Móritz, a háború előtt halt meg fiatalon. Spatz Rezsin, ő túlélte a háborút, New Yorkban halt meg. Spatz Ernő, munkaszolgálatosként eltűnt. Spatz Margit (Hirschler Árpádné) Bergen Belsenben elégették a németek.
APAI NAGYAPJA: Spatz József (1860. szept. 17. Zsámbék – ?). A háború után éhen halt.
APAI NAGYANYJA: Müller Jetty (1858. Óbuda – 1933). Az Óbudai temetőben nyugszik.
ANYJA: Boskovitz Rózsi (1901. nov. 13. – 1989. Pardes Hana)
Testvérei: Boskovitz Manó, az Óbudai Goldberger gyár főpénztárosa volt, fiatalon meghalt. Egy fia volt, Gyuri, őt a németek az utcán elfogták, és egy kapu alatt agyonlőtték 1944. március 19-én, mikor a németek megszállták Magyarországot. Boskovitz Zsófia (Fruhof Jenőné), a Budapest – bécsi halálmenetben összeesett, a nyilasok agyonlőtték. Boskovitz Anna, ő túlélte a vészkorszakot, Óbudán temették el.
ANYAI NAGYAPJA: Boskovitz Izidor (1860. körül, Óbuda – ?)
ANYAI NAGYANYJA: Kolber Leonóra (1860. körül, Óbuda, – 1932)
A család a Polgár utca 2. szám alatt lakott a Tavasz utca sarkán.
SPATZ GYÖRGYI 2007-BEN ÉS 2008-BAN POSTÁN ELKÜLDÖTT EMLÉKEI
Zichy utcai iskola: tanárok, magyar ruha
Az első négy elemiben a Zichy utcai iskolában tanultunk. Az első osztály tanítónője Gyenes Jolán, másodikban Weisz Béla tanított, harmadikban Mérei Vándor Ibolya, sajnos mind a hárman elpusztultak vagy Mauthausenban, vagy Bergen Belsenben. A IV. osztály tanítója Vándor Andor, kivándorolt ide Israelbe, 97 éves koráig élt, jó egészségben. Az iskolánk olyan volt, mint a második otthonunk. Már amikor én jártam oda, kezdődött az antiszemitizmus, az iskolában védve éreztük magunkat, csak akkor dobáltak kövekkel, hógolyóval, mikor kijöttünk az iskolából.
Miután kevés tanuló volt, csak négy osztály, mindenkit ismertünk, olyan voltunk, mint egy nagy család. Iskolai ünnepélyekre nem emlékszem, de miután szombaton nem volt tanítás, kötelező volt az iskola udvarán lévő imaházban részt venni az istentiszteleten. Az iskola épületében az emeleten volt egy díszterem, gondolom, hogy ott tartottuk az ünnepélyeket, de ez nem biztos. Magyar ruhám nem volt, pedig nagyon szerettem volna, de úgy gondoltam, hogy nevetséges lenne egy zsidó lány pruszlikban és fejkötővel.
Az iskola felett az első emeleten voltak a hitközség irodái. A háború után ebből aggok házát építettek, de már ezt lebontották. Apám aktívan részt vett a hitközség életében, mint tiszteletbeli elöljáró. A háború után a Pesti Izraelita Hitközségnek volt pénzügyi elöljárója, mikor 1985-ben ott jártam, még sokan emlékeztek apámra.
Vallás, megkülönböztetés, 1944. március 19., liberális igazgató
Családunk nem volt vallásos, úgynevezett neológ zsidók voltunk, csak a nagyünnepeket tartottuk meg. Nagyon szerettem volna először magyar, és másodsorban izraelita vallású lenni, de később rájöttem, hogy ez nem így van, mindig először zsidó voltam. Főleg akkor kezdtük érezni, mikor 1944. március19-én megszálltak a német katonák, és egyre nehezebb lett a helyzetünk. Édesanyám testvérének, Boskovitz Manónak a fiát, Gyurit elfogták az utcán, levetkőztették, és mikor látták, hogy zsidó, egy pesti kapu alatt agyonlőtték.
Már akkor a Kolosy téri iskolába jártam. Mielőtt bezárták az iskolákat, még jártunk egy pár napig, de a villamoson tiltva volt, hogy sárga csillaggal az első kocsira szálljuk fel. Meg kell, hogy említsem a nagyon liberális iskola igazgatónkat, Gaar Vilmost, aki tüntetőleg utasította az osztályfőnököket, hogy a zsidó lányoknak tiszta kitűnő bizonyítványt adjanak. Ismertem még velünk együtt érzőket és segítőket, de nagyon keveset. Mikor Szálasi uralomra került 1944. október 15-én, elvitték a zsidó ház lakóit a Dunapartra, azzal a céllal, hogy lelőjék őket, de nagy szerencsénkre arra jött egy ismerős magas rangú katonatiszt, és visszatereltek a Vörösvári úton lévő német hadiszállásra, ott az udvaron éjszakáztunk. Megtudta ezt egy volt alkalmazottunk, Marocsek Jánosné Teri, a kerítésen keresztül bedobott egy pár meleg holmit. Több zsidósegítőt nem ismertem.
Az 1936-40 között a Zichy utcába járó tanulók neve az 1939-40-ben, a IV-ik osztály végén készült osztálykép alapján:
Felső sor (balról):
Knopfler Zoli, Lampert Lali, Jakobovics Feri, Hermann Robi, Zilbermann Tibor, Gellért János, Szamek Laci, Weisz Robi, Davidovics Mihály, Sinai Gyuri
Középső sor (balról):
Ráth György, Fischer Éva, Kovács Mari, Vándor Andor, Mérey Ibolya, Gyenes Jolán, Weisz Béla, Spatz Györgyi, Baron Zsuzsi, xx
Alsó sor (balról):
Sonnenwirth Valéria, Winter Éva, Lennert Mária, tanárok, Weisz Kati, ?Lici, Goldmann Vera
Lent középen: Ganz Sanyi?és Menczelesz József