REISZ PÉTER (1935. febr. 20. Budapest – 2011. okt. 11.)
Foglalkozása: textilgépészmérnök.
Évfolyam: 1941-től 1944-ig járt a Zichy utcai elemibe. A negyedik osztályt magánúton végezte el, mivel az iskolát 1944-ben bezárták.
TESTVÉRE: nincs.
APJA: Reisz Imre ( 1898. Budapest – 1960). Nyomdász. A pesti gettóban vészelte át a háborút.
Testvérei: Ernő, Lola, Ali. Alit a nyilasok agyonlőtték.
APAI NAGYAPJA: Reisz ? A Nyitra megyei, Páldon született.
ANYAI NAGYANYJA: (véletlenül szintén) Reisz Regina. Nyitra megyében született.
ANYJA: Breiner Olga (1906. Óbuda – ?) A Bécsi úti halálmenetből megmenekült.
Testvérei: Breiner Ilona, túlélte a vészkorszakot. Breiner Nándor munkaszolgálatosként meghalt.
ANYAI NAGYAPJA: Breiner Kálmán (? Mocsonok – 1938)
ANYAI NAGYANYJA: Reisz Regina (1879. Leléd, Nyitra megye – 1969 )
A nagyszülők Óbudán, a zsinagógában esküdtek.
A nagyszülők mind apai, mind anyai ágon Nyitra megyéből, a Felvidékről települtek át 1900. körül.
A család először a Pacsirtamező utca 28-ban, majd a Timár utca 27-ben lakott.
Reisz Péter a pesti gettóban szabadult fel 1944. január 18-án.
Iskola, tanárok
Az igazgató Weisz Béla volt. A tanárok közül Vándorné Mérei Ibolyka nénit megölték. Vándor Andor a háború után visszajött, először a Munkácsy ? utcában tanított, majd kivándorolt a fiához az Egyesült Államokba, és ott halt meg. Vándorék a Beszterce utcában laktak.
Hittan, zsinagóga, az 5-ös villamos
A hittan keretében héberül is tanultunk. Minden pénteken este és szombaton átmentünk a zsinagógába, és héberül olvastunk, imádkoztunk. (A zsinagóga előtt ment az 5-ös villamos, végig a Lajos utcán.) Ma már sajnos alig tudunk héberül imádkozni. A rabbi, Neumann József a Zichy utca 9-ben, a második emeleten lakott. Volt egy lánya, aki keresztény emberhez ment férjhez, ami nagy botrányt keltett.
Vallás, család
Zsidó vallású magyarok
Külön fejezetet érdemelne, hogy a háború előtt nagyon sok zsidó dolgozott a textilgyárakban, a textiliparban. Zsidó vallású magyarok voltak. Híres vegyészmérnökök, gépészmérnökök, akiket Európa– szerte ismertek. A Goldberger gyár egy-egy terméke Goldstein, stb. világhírű volt. Ágyneműt is gyártottak itt. A Pamutipar Kikészítő gyárat is lebontották a Nagyszombat utca sarkán, a Goldberger gyár gépeit bagóért adták el. Én is dolgoztam a gyárban. Szomorú a gyár mostani állapota.
Zsidó társadalmi rétegződés
Nekünk nem sok közünk volt a gazdag zsidókhoz, a Weisz Manfrédokhoz, a Goldbergerekhez. A kézi munkásokhoz, szakemberekhez volt közünk. Az én szüleim is munkások voltak. A Brüll család hozzánk képest nagyon gazdagnak számított. De Brüll Béla, a cukrász, a nagymamám, Reisz Regina rokonságához tartozott. (Brüll Béla fia ma Ausztráliában dolgozik, ha él még.) Ellentét nemigen létezett a zsidóságon belül, de a társadalmi különbség megvolt. A gazdagok nem álltak szóba a szegényekkel.
Igaz keresztények
Édesanyám étlen –szomjan jutott el az Újlaki téglagyárból a határra. Egy pap odajött hozzá, és fölszólította az embereket, hogy akinek folyamatban van a menlevele, az álljon félre, és visszamehet a Nyugati pályaudvarra. Szinte a szájukba rágta az ott lévőknek, hogy mit tegyenek. Aki nem állt félre, azt elvitték Auschwitzba.
Svábok és zsidók békés együttélése a háború előtt, barna ingesek
A svábok és a zsidók egyaránt szorgalmas és tiszta emberek voltak. Segítették egymást, érdeklődtek egymás sorsa iránt, recepteket cseréltek, kölcsönösen megemlékeztek egymás ünnepeiről, születésnapokon, névnapokon köszöntötték egymást, mindig vittek valami kis ajándékot. Akinek telke, termése volt, az természetesen abból is adott kóstolónak valót. Édesanyám a zsidó húsvétkor kindlit sütött kis mákkal, dióval, lekvárral töltve, és azzal megkínálta barátait.
Amikor aztán elkezdték piszkálni a háború alatt, hogy ki német, ki tartja magát nagyobb németnek, akkor azok a fiatalok, akikből a barna ingesek lettek, azok voltak a legvérengzőbbek, mert a szülőkön keresztül ismerték egész Óbudát.
Sárga csillag, megkülönböztetés
Sokszor kellett hol erre, hol arra a ruhára fölvarrni a csillagot. Amikor a Zichy iskolába mentem 44-ben, állandóan megvertek az utcán. Elkaptak, meg is motoztak, ahogy jöttem az iskolából a Timár utcába. Erősebb gyerekek voltak, menekülnöm kellett. A szüleim, ha megtudták, elkergették őket.
Munkaszolgálat
Az Óbuda mozinál volt egy szociáldemokrata szervezet. Édesapám nyomdászként oda járt. Aztán behívták munkaszolgálatra. Amikor pedig bejöttek a németek, ő megszökött, és a felszabadulásig bujkált.
Deportálás, visszatérés
„…Azt mondták, hogy fogjuk be a szánkat, és örüljünk, hogy más bajunk nincsen.”
Óbudán a Laktanya utca 23-ban gyűjtöttek össze bennünket, onnan Angyalföldre, a Gömb utcába kerültünk csillagos házba. Csak én és az anyai nagymamám került oda, mert édesanyámat elvitték az Óbudai téglagyárba, és onnan gyalog Ausztriába hajtották őket. Ausztriában, amint már meséltem, egy pap fölszólította őket, hogy akinek a mentelmi kérelme folyamatban van, az álljon félre. Anyukám félreállt, és olyan szerencséje volt, hogy visszajöhetett, majd a Nyugati pályaudvarról újra csillagos házba került az Újlipótvárosban. Szerencséje volt, mert sokakat, akik vonattal visszaérkeztek, belőttek a Dunába. Édesanyám később a gettóba került, és ott találkoztunk. Egymás nyakába borultunk.
A holminkat már azelőtt elvitték, és a Bécsi út, Kiscelli utca sarkán lévő nyilas házban szétosztogatták. A háború után próbáltunk visszaszerezni egy kabátot, mire azt mondták, hogy fogjuk be a szánkat, és örüljünk, hogy más bajunk nincsen. Semmit nem kaptunk vissza.A hitközségből alig maradt valaki. A Polgármesteri Hivatal falán sikerült egy táblát elhelyezni az elpusztultak emlékére. Egy kanadai üzletember fedezte a költségeket.
A Glück család csodálatos megmenekülése
A Timár utca és a Pacsirtamező sarkán élt a Glück család. Ők csodálatos módon túlélték a Soát. Kivezényelték őket a Timár utcánál a Duna-partra, és belelőtték őket a Dunába. De valahogy rosszul céloztak, és nem találták el őket. A család férfi tagja, Glück Árpád a Pamutkikészítő Gyárban dolgozott vésnökként. Három lánytestvére volt: Kornélia, Aranka és Janka.
Megkülönböztetés a II. világháború után, Árpád gimnázium
A háború után az Árpád Gimnáziumba jártam. A második osztályban Szerető Géza osztályfőnököm behívta az apámat, és jóindulatúan azt mondta, tessék szíves lenni elvinni innen a gyereket, mert ide főleg a válogatott tanulók járhatnak. 48-49-ben történt ez. A papa eleinte hőbörgött, aztán attól kezdve bejártam a Wesselényi utcába, mert akkora antiszemitizmus volt, hogy hiába szorgoskodtam. Az Árpád Gimnáziumban nem volt zsidó osztálytársam.
Nem kért senki elnézést
Nincs elrendezve az a gonoszság, amit itt a II. világháborúban a zsidókkal tettek. A Pacsirtamező utcán volt egy Hangya közért, aztán volt egy cukrász a Selmeci és a Bécsi út sarkán. Ki volt írva, hogy „zsidót nem szolgálunk ki”. De több helyen, a patikában, a gyertyaöntőnél is ott állt a felirat. Nem kért senki elnézést. Nincs elintézve ez.
A Laktanya utcai zsidó temető
A háború alatt a Laktanya utcai temető még megvolt. A Laktanya utcának ma már csak egy csonkja létezik. A laktanya épülete még megvan, de lakóházként szolgál.