Sárvári József 1958-59-ben került Óbudára. 2006-ból származó EMLÉKEI és JEGYZETEIÓbuda héber neve Ofen Jásán, jiddisül Alt Ofen. A XIV-XV. századbeli iratok szerint már ekkor éltek itt zsidók, s miután 1746-ban Budáról a zsidókat kiűzték, Óbudán megnőtt a szomszédságból áttelepült családok száma. Híres és gazdag vallási intézmények, a
jesíva
, rabbinikus bíróság és nagynevű rabbik működtek itt: Dov Oppenheim 1740 körül, Günsburg, majd a híres Mose Münz.
A XVIII. század végére lélekszámuk már elérte a 3200-at. Szigorú vallásos közösség volt, fenntartottak vágodát (
kóser
vágás), rituális fürdőt, zsidó kórházat, szegényházat, és több imatermet.
Az 1838-as nagy pesti árvíz Óbudán is pusztított, de sokan találtak menedéket – keresztények is – a zsinagógában, és az óbudai zsidók jelentősen kivették a részüket az árvízi mentésben, segítségben. (Emléktábla is őrizte a nagy árvízben tanúsított zsidó hősiességet, ez a zsinagóga előcsarnokában volt látható, ma a Vízügyi Múzeumban található.)
Mikor én Óbudára kerültem, 1958-59-ben, akkor még virágzó hitközséget és eleven hitéletet találtam ott. A Zichy u. 9.-ben volt a Hitközség, az irodák, a levéltár. Ez az épület adott otthont több vallási intézménynek is, akkor még rendszeresen működött a gyerekek számára a
„Talmud Tóra”
vallásoktatás, de volt itt nagy könyvtár is és konyha (kóser, természetesen), és kb. 30 idős ember számára itt volt a szeretetotthon. Ősszel a
szukkót
(„sátoros ünnep”) alkalmával itt, a Zichy u. 9. udvarán állították fel a hagyományos
sátrat
(„szüke”), és ott az ünnep nyolc napja alatt naponta tartottak összejöveteleket, imákat, miként a nagy zsinagógában is. Ezekben az években itt, a Zichy utcában berendezett kis imateremben naponta reggel, este imádkoztak.
Itt lakott az épületben dr. Neumann József nyugalmazott főrabbi és családja (két lánya és unokája). Óriási könyvgyűjteménye volt a főrabbinak, amit annak halála után (1964?) lányai eladtak egy Benedikt nevű ortodox rabbinak. A rossz nyelvek szerint a főrabbinak azért kellett lemondania (a magas kora és megromlott szellemi egészsége mellett), mert lánya, Judit, aki a fegyveres erőknél tiszti állományban volt, egy keresztény tiszt-társával házasságot kötött és fiúgyermekük született, akit nem részesítettek a circumcisió-ban (nem metélték körül, tehát vallási értelemben nem számított zsidónak).
A szeretetotthon lakóiról még annyit tudok, hogy volt ott egy Reingewürtz nevű bácsi, aki az 1960-as években 100 éves volt, és születésnapján nagy ünnepséget tartottunk. Itt volt egy dr. Neumann Rafael nevű idős ügyvéd is, valamint egy Schultz nevű bácsi és még többen, akik rendszeres templomlátogatók voltak (péntek este, szombat de.).
A Zichy u. 9-ben rendszeres társadalmi és vallási összejöveteleket is tartottunk, az említett Talmud Tóra (hittanoktatás) mellett rendszeresen összejött a Nőcsoport (Szűcs Zsigmondné volt az elnöke) és dr. Geyer Arthur főrabbi is gyakran tartott itt emlékezetes előadásokat, s feleségével együtt, minden héten, szombaton (péntek estétől szombat estéig = sabbat, vagy
„sábesz”
) itt tartózkodtak.
A hitközségi irodában Szűcs Zsigmond elnök és Klein Simon alelnök működött (bár hivatalosan egy László nevű ember, egy vállalkozó üzletember volt az elnöke az Óbudai Hitközségnek, de ők feleségével ritkán jelentek itt meg, a római parton laktak egy villában), így a közösség ügyeit, adminisztrációját Szűcs Zsigmond vezette, aki egyúttal hittan tanár is volt. (Nagy vallási és héber-nyelv tudós volt. Lánya, Szűcs Vera ma kb. 70-75 éves lehet.)
A zsinagógában a samesz (templom szolga) Schlesinger bácsi volt. (Később ő az újpesti szeretetotthonba került, miként a többsége azoknak az óbudai otthonban lakó idős embereknek, akiknek az épület bontása miatt el kellett költözniük. Egy részük Gyömrőre, az ottani idősotthonba ment, 1970-ben.)
A 60-as évek elején Kovács Sándor kántor látta el az előimádkozó és kántori feladatokat, majd miután Kovács Sándor - aki az Operaház magánénekese is volt - a Dohány utcai zsinagógához szegődött kántorként, Óbudán egy Goldberger, majd egy Münz nevű alkalmi énekes működött.
A rabbi dr. Geyer Arthur (egyidejűleg ő volt a rabbija a Frankel Leó utcai zsinagógának is). A Tóra olvasást (szombatonként) vagy Geyer rabbi, vagy egy másik, vallásban jártas tag, Weisz Lipót végezte, vagy alkalmanként én, mivel azokban az években ezt is tanultam az akkori Kazinczy utcai jesívában.
Később én már nem jártam az Óbudai Zsinagógába, hanem a Kazinczy utcába, szombatonként, s akkor a hitközség felkérte az akkor még rabbi szeminarista Schöner Alfrédot, hogy szombatonként ő „lájnoljon” (ő olvassa a Tórát). (Ma dr. Schöner Alfréd professzor a Rabbiképző Intézet és Zsidó Egyetem nagytekintélyű tudós igazgatója, rektora és tanára.)
A 60-as években még az őszi nagy ünnepeken több százan vettek részt az istentiszteleteken. Ugyancsak több száz résztvevője volt a
peszáh
ünnepi
széder
estéknek is, melyeket a Zichy utcai székház dísz- vagy kultúrtermében tartottunk.
Kóser vágás, vagy mészárszék akkor Óbudán már nem létezett (vágás egy idős
sakter
személyében még egy ideig volt. Neve Itzkowits bácsi, a Frankel Leó utcában lakott. Pesten akkoriban még sok helyen volt kóser húsellátás, mészárszék, vagy vágoda (baromfivágó hely, pl. a Lehel téri piac mellett, vagy a Hunyadi téren).
A szeretetotthon orvosa dr. Hermann volt, aki az otthon mellett, ugyancsak a Zichy utcában lakott. Nagy múltú, történelmi óbudai zsidó család volt a Finály család (több hitközségi elnök is került ki a családból), ezeknek a leszármazottja, a még ma is Óbudán élő Finály Tamás (azt hiszem legalábbis, azonos), ő a Hollós Korvin L. utcában lakik, Óbudán. Állandó templomjáró volt egy Dölle vezetéknevű idős hölgy, mint ahogy a mártírhalált halt fiatal író Gelléri Andor Endre édesanyja is. A Szőlő utcában laktak Böhmék, idős nő és fia, aki a pesti gettóban paralízist kapott. Trafikot vezettek és a fiú, Böhm Miklós rablógyilkosság áldozata lett az 1980-as években. Weinbergerék, akiknek az Ecseri úti piacon volt használtcikk kereskedésük, fiuk, Tibor pedig a Bécsi úton, egy szerelőműhelyben dolgozott. A Kenyeres család, akik 1964-ben (?) kivándoroltak Izraelbe, itt volt két fiú, barátaim, sokáig leveleztünk is velük, később elveszett a kapcsolat.
A régi Óbuda a 60-as években már végnapjait élte. A több száz éves, romantikus utcácskák, kerthelyiségek, hangulatos kis vendéglők, az egész középkori hangulatot árasztó városrész, s ezzel együtt a sok száz éves óbudai zsidó intézmény is eltűnt. Az 1820-ban épült, gyönyörű műemlék zsinagógát eladták (hiszen úgy sem volt már, aki látogassa, az öregek kihaltak, a fiatalok kivándoroltak, akik még maradtak, azok is elköltöztek, mivel Óbuda régi városrészét lebontották).
Ma már csak ez a magyar TV-nek eladott, szépen tatarozott volt zsinagóga épület hirdeti itt egyedül, hogy valamikor Óbudán virágzó zsidó élet folyt, melynek örökre vége.