Budai zsidó elemi iskolások a húszas évektől 1949-ig

 Az óbudai és a budai iskolások szétágazó és egybefutó története

„Az 1945 után nagy nehezen újra indult iskolának a kommunista rezsim vetett véget. Az épületet a 70-es években dózerolták el.” (Perlakiné Weisz Katalin)

phoca_thumb_l_01_Zichy__Mokus__1942__majus8A budai és óbudai zsidó elemi iskolások  phoca_thumb_l_15_Obudai_zsinagoga_1920asEvektörténete 1945 előtt külön vágányon indult, ám a vészkorszakban, majd a háború utáni években már egymás felé tartott, végül pedig összeért. Óbuda és Újlak szomszédsága valójában már a háború előtt kínálta az érintkezést. Előfordult, hogy ugyanannak a családnak egyik része Óbudán, másik része Budán élt. (Ilyen volt például a Parczel és a Mayer család). A budai gyerekek azonban 1928-tól a negyvenes évek elejéig csak a XI. kerületben, a Váli úti Baracs Károly Elemi Iskolában vagy az óbudai zsidó elemiben tanulhattak, mivel akkoriban Újlakon még nem működött zsidó elemi. Az óbudai és a budai intézmény külön hitközséghez tartozott, így az iskolások és szüleik külön zsinagógába, az óbudai, Lajos utcai, illetve az újlaki, Zsigmond utcai templomba jártak.

parczel-edit-es-vidor--annuska-kb-14-evesenA negyvenes évek elején a budai, Zsigmond király útja 49. szám alatti ház lakói: Vidor Pál rabbi és Parczel Sándor hitközségi alkalmazott egy új, helyben lévő iskoláról álmodtak. Vidor Pál kislánya, Anna és Parczel Sándor lánya, Edit ugyanis épp ekkor, 1943-ban kerültek iskolás korba. A két kislány és családjuk szoros barátsága serkentette a hitközségi vezetők vállalkozó kedvét.

A Zsigmond király útján 1943-ban, Vidor Pál iskolaszéki elnökletével meg is nyílt a kétosztályos iskola. Az 1944. március 31-i statisztikai kimutatás szerint 33 diák tanult itt Telegdi Klára és Rajna Sándor irányítása alatt.

Fókuszban az 1945 utáni iskolatörténet

A „Budai zsidó iskolások” című, itt tanulmányozható oldalon az óbudaihoz képest nagyobb hangsúlyt kap az 1945 utáni történet. A háború előtti évtizedek esetlegesen érintkező zsidó színterei 1945 után erősebben egymásba fonódtak a maradék zsidóság közegében. Kutatásom eredményeként jutott napvilágra, hogy a háború után, 1947/48-ban mindhárom zsidó elemi útja: a két budai (a Baracs Károly és a Zsigmond utcai), valamint az óbudai (Zichy utca 9. szám alatti) iskola korábban jobbára elkülönülő története összetalálkozott. Újlakon nyílt meg 1947 októberében, majd a következő hónapban máris a XI. kerületbe, a Váli útra helyeződött az általános iskolai ötödik osztálya, amelyben nemcsak a város különböző kerületeiből, hanem az elnéptelenedett vidéki városokból is összeverődtek az árván vagy félárván maradt gyerekek. (Az ide-oda csapódás lépcsőiről a Tanulmány alatt olvashatók részletek.)

A hányattatásból következően az összegyűjtött anyag középpontjában nem az iskolák, hanem a gyermekkorukra és fiatalságukra emlékező öregdiákok állnak. Lakóhelyük, iskolájuk és a további intézmények, amelyekkel kapcsolatban álltak, 1944-től folyamatosan változtak („Városrészről városrészre ide-oda lökdöstek minket”, meséli Mayer Éva), de ők maguk, mint az emlékek többé-kevésbé hiteles őrzői, mégis viszonylagos stabilitást képeznek a múlt rekonstrukciója során. Ebben a zaklatott, 1944-45 utáni időszakban tehát az emlékezők teremtenek kohéziót az események szerteágazó szövevényében.

1945 után az iskolákhoz hasonlóan jóval kisebb létszámmal, de újraindult a cserkészet is. Vidor Pál, 1934-től az újlaki zsinagóga rabbija, aki a háború előtt a tábori istentiszteleteket vezette,  nem tért vissza a munkaszolgálatból. A Buchenwald felé vezető úton lett volna lehetősége megszökni, de nem akarta, hogy társai rabbi nélkül maradjanak. Spitzer Zoltán, aki 1945 előtt a budai, 311. számú Vörösmarty cserkészcsapat tagja volt, hazatért a munkaszolgálatból,  és 1945 után a cionista mozgalom keretein belül próbált segíteni az árván vagy félárván maradt fiatalokon a XII. kerületi, Tárogató úti cionista otthon vezetőjeként.

Rajta kívül sokan voltak, akik (egy-egy esetben a cserkészetnek búcsút intve) a cionizmus vonzáskörébe kerültek, egyesek közülük hamarosan alijáztak is.
  Megint mások kitartottak az 1945 után újrainduló, immár koedukált cserkészcsapat mellett. Ekkor már a lányok is egyre aktívabbá váltak.  Akadtak közöttük ingadozók is, akik időközben mégis a cionizmus felé hajlottak, ami nem mindig aratott tetszést társaik körében. (Lásd: A 311. Vörösmarty cserkészcsapat, 45./46.old.)

1949-hanuka-obudai-zsido-hitkozseg-napkoziotthonanak-gyermekeilevel-kann-j-nak-a-zsigmondu-5-joint-napk-ohelbol-aviva-alairasavallevel-kann-juditnak-a-cionistaktol-az-ohelbol-1-oldA gyerekek és nevelőik egyaránt csonka családban, talajvesztetten kapaszkodtak valami megfogható, közösséget ígérő közegbe. Az árván maradt fiatalok szüleik helyett apát és anyát kerestek nevelőikben. A csonka létszámú osztályok diákjai számára mind Óbudán (a Zichy utca 9. szám alatt), mind pedig Budán (az iskolával egy utcában, a Zsigmond utca 5. szám alatt) cionista napközit hoztak létre. Spitzer Zoltánné a Zsigmond utcai iskola tanítójaként, majd igazgatóhelyetteseként próbálta a félárván és árván maradt gyerekek sorsát egyengetni. (Fotó IDE: Spitzer Zoltán 45 után feleségével, Kondor Klárával) Óbudán időközben aggok háza nyílt az iskola épületében, majd 1952-től a Pesti Fiúárvaház gyermekei is ide kerültek.

spitzer-zoltan-es-kondor-klaraAz egyházi iskolák államosításával, majd 1949-ben bekövetkezett megszüntetésével a részben párhuzamosan induló, majd a holokauszt következtében egymást keresztező utak szomorú módon egyesültek. A Budai Izraelita Hitközség kebelében a vészkorszak folyamán oltalmat találó, majd a háború után újraszerveződő cserkészcsapatot beolvasztották az úttörő mozgalomba.

  1. Viszontlátás

02megkesettiskolaitalalkozo_2008_062008-ban a Frankel Leó úti Budai Körzet segítségével 63 év után megkésett iskolai találkozót szerveztem a budai és óbudai gyökerű iskolások számára. Június 16-án viszontláthatták egymást azok, akik 1944 márciusában, a német megszállást követően elváltak, és mindeddig nem tudtak társaik sorsáról.

Az összejövetel során a 93 éves egykori diák, Reisz László imája után az egybegyűltek elmesélték egymásnak megmenekülésük kalandos történetét, méltatva az árulások mellett a segítő szomszédok, boltosok merészségét is, szót ejtve a háború utáni élet alakulásáról. A találkozón készült videófilm „Viszontlátás”, illetve „Reunion”címmel már elkészült.

markusz-gy-es-bandiA találkozó során több egykori ötödik osztályos jelent meg. Közülük Steiner Döni a Zichy utcai elemiben kezdett tanulni, majd a Baracs Károly iskolába vetette a sors. Ugyanezt az évfolyamot képviselte Márkusz György és a Bécsből hazatelefonáló Mayer Éva, akik a budai Zsigmond utcában kezdték az elemit. Az összejövetelen Lang János mesélt az 1944-ben csillagos házzá alakult, majd a háború után napközi otthonként, egy rövid ideig iskolaként, az államosítás után pedig öregotthonként és árvaházként működő Zichy utca 9. szám alatti épületről.

emlektabla-2012-junius-13A három elemi közül az óbudai épületet a kommunizmus időszakában dózerolták el, ma már csak egy emléktábla őrzi emlékét.   A Váli úti és a Zsigmond utcai iskolák épületei még állnak.

Gombocz Eszter