phoca_thumb_l_102__BudaiIzr_NepiskolaZsigmondu49_194748_KurtiJudit_ONS12

A honlap látogatója egy 12 éve folyó gyűjtőmunka eredményei között tallózhat. Gombocz Eszter 2002-ben kezdte el az Óbudai Izraelita Elemi Iskola két világháború közötti történetét kutatni, és ezt terjesztette ki később a Budai Izraelita Hitközség iskoláira is. A tanárok és növendékek nyomába eredt, visszaemlékezéseket, fényképeket, levéltári dokumentumokat gyűjtögetett éveken át. Legfőképpen azonban az embereket gyűjtögette, az egykori iskolatársakat, akik a vészkorszak időszakában elszakadtak egymástól, és nem is tudtak társaikról, azok megmeneküléséről vagy elpusztulásáról. Az embereket gyűjtögette, akik megtisztelték bizalmukkal, és bekapcsolódtak az emlékezés és az emlékek feldolgozásának folyamatába. „Meggyőződésem, hogy az emlékezet fájának csupán kérge a történelem. A kéreg alatt rejtőzködő sorsokat, egyszeri és megismételhetetlen történeteket keresem.”

Az utolsó pillanatok megragadásának lehetőségére, a Holokauszt túlélőiben szunnyadó emlékek előhívásának, megmentésének fontosságára már sokan, sokszor felhívták a figyelmet: ez a kutatás is bizonyítja, hogy lehet és kell is új célokat kitűzni. A kisiskolás évek kedves emlékű iskolája egy lehetséges hívó szó, amivel olyanok is megszólaltathatók még, akik korábban elzárkóztak a múltjuk felidézése elől. Voltak olyanok, akik ötven-hatvan év elteltével elevenítették fel az anyanyelvüket, és vetették papírra az iskolához kapcsolódó emlékeiket magyarul, ahogy azt kisiskolásként is használták.

A kutatás nyomán napvilágra került történelmi dokumentumok és visszaemlékezések szolgálhatják a helytörténeti és családtörténeti kutatásokat, de egyben alapjai egy fokozatosan bővülő oktatási csomagnak is, melyben eddig a Megkésett iskolai találkozó című CD-ROM, a Viszontlátás-Reunion című videófilm és a Zsidó iskolások Budán és Óbudán, 1920-1949 című vándorkiállítás készült el.

Az itt közzétett anyag a 2010-ben elkészült változathoz képest azért is gazdagabb, mert egyes szövegek (fogalomtár, öt visszaemlékezés) nem csak magyarul és németül, hanem angolul is olvashatóak.

Közös reményünk, hogy minél több olvasó egyben a honlap használójává is váljék: indíttatást kapjon az anyag oktatási vagy kutatási felhasználására, esetleg a mintát követve további zsidó iskolák történetének felkutatására, emlékezetük fenntartására!

Bányai Viktória
MTA TK Kisebbségkutató Intézet Judaisztikai Kutatócsoport