Lea emlékei
A Leával Tel Avivban, 2013 novemberében készített német nyelvű interjúk szövege az alábbiakban magyarul olvashatóak.
Lea fájdalmában nem tudott visszamenni a háború után szülővárosába, Pozsonyba
Gombocz Eszter: Hazautazott valaha a szülővárosába? Volt hozzá ereje? (Videó német nyelven)
Lea Marchfeld: Én kivételt képeztem. Szinte az összes ismerősöm haza utazott. Bécsben voltunk, és csak egy órányira voltam attól a várostól, ahol születtem. De azt gondoltam, mit is csinálhatnék ott, hiszen már nem ismerek senkit. Azokat, akiket ismertem, akikkel rokonságban álltam, mind megölték. Mi keresnivalóm van tehát ott? Végül nem mentem, de én kivétel voltam. Mindenki elutazott, hogy egyszer még láthassa Pozsonyt. De engem már nem érdekelt. Hiszen minden helyszín a barátnőimre, ismerőseimre, iskolámra emlékeztetett volna. Talán túl gyönge voltam a visszatéréshez, vagy valami tiltakozott bennem. Azt gondoltam: Mit sétálgassak a népem temetőjében? Senki sem volt már ott. Az összes zsidó család közül kettő maradt. Meg is adták nekem az ő címűket, hogy majd ők mesélnek nekem. Fogalmam sincs, hogy élték ott túl a háborút, hiszen mindenkit megöltek, aki ott maradt. Nézze, hogyan jött össze nekik 6 millió? Rengeteg embert megöltek.
G. E. Volt egy kis öccse, igaz?
L. M. Igen-igen, sajnos. Miatta nagyon fáj a szívem, ugyanis a szüleimmel együtt életét vesztette.
G. E. Együtt? Hány éves volt? Nagyon kicsi volt?
L.M. 17éves volt vagy 16, be sem töltötte a 17-ik évét. Az édesanyjával egy sorba került, együtt gázosították el őket.
Német és zsidó identitás a családban
„A cionizmus volt a mi vallásunk.”
L. M. [Pozsonyban] mindenki nyilatkozhatott, hogy magyarnak, szlováknak vagy németnek vallja magát. Az én szüleim németnek vallották magukat, mert otthon valóban németül beszéltünk. És ennek következtében németnyelvű iskolába is jártam. (Videó, német nyelven)
G.E. Nem zsidó iskola volt?
L.M. Zsidó is volt és német is.
G.E. Hol volt ez az iskola?
L. M. Pozsonyban.
G.E. Pontosan hol? Ez volt az egyetlen zsidó iskola Pozsonyban?
L. M. Igazából igen. Abban az utcában, ahol laktunk.
G.E. Mi volt a neve az utcának?
L. M. Turnagasse, Pressburgban. Pressburg volt az akkori neve.
G.E. Milyen volt az élet Pozsonyban? Több testvére is volt, ugye?
L. M. Igen. Edit édesanyja volt a legidősebb lány, Saria. Öten voltunk. És amint közeledett hozzánk Hitler, a bátyám, Jákob el is ment Angliába. Barátok hívták meg magukhoz. Én pedig feliratkoztam egy illegális transzportra Izraelbe. Agios Nikolaus volt a hajó neve. Egy önálló hajó volt, de nem utasszállító. Kereskedelmi hajó volt.
B. E. Teherhajó.
L. M. Azelőtt lovakat szállított. Tehát természetesen a földön feküdtünk a hajóban. 700 ember volt ide bezárva, és kevesebb, mint 90 centiméterünk volt feküdni. De nem ez volt a legszörnyűbb. Nézze, mind fiatalok voltunk. Nem vettek fel idős embereket. Csak fiatalok voltak a hajón.
G.E. És volt egy bécsi barátja, de ő még nem volt ott, ugye?
L. M. Egészen véletlenül ő is a hajón volt, ott ismertem meg. Később össze is házasodtunk. Osztrákok is voltak tehát velünk, de a legtöbben Szlovákiából menekültek. És egészen véletlenül – pár kivétellel – mindannyian megérkeztünk. Páran életüket vesztették, mert az angolok lőttek ránk, amikor ki akartunk kötni. És párunkat eltalálták. De mi megérkeztünk Görögországba, három hónapot álltunk a kikötőben, mert nem volt kapitány, aki tovább vitt volna minket. Az addigi kapitányunk már nem vállalta, ugyanis látta, hogy lőnek ránk. A hajón volt, de nem volt hajlandó tovább indulni. És sokáig tartott, amíg az amerikai Joint a görög zsidókon keresztül a segítségünkre sietett, hogy kijöhessünk a kikötőből. Kétszer cseréltünk hajót, mire egy csónakba kerültünk. Ez önmagában is eseménydús volt, de akkor 20 évesként még nagyon lazán vettem. Boldog voltam, hogy eljöttem, és biztos voltam benne, hogy ide akarok jönni.
G.E. Tudta, hogy amennyiben otthon marad, nincs esélye a túlélésre?
L.M. Biztos nem lett volna esély, mindenki meghalt, aki ott maradt. A testvérem szerencsére Angliában élte túl. Én itt éltem túl. A nővérem, Edit édesanyja már régóta Budapesten volt. A másik nővérem is házas volt Magyarországon. Tehát csak az öcsém és a szüleim maradtak ott, akiket megöltek a németek. Őket deportálták, hova is? És aztán elgázosították.
B. E. Auschwitzba.
L.M. Igen, Auschwitzba.
G.E. És maga átlátta, hogy el kell mennie.
L. M. Természetesen, tudtuk, hogy mi történik. Akkoriban már sok vér folyt Európában. Úgy értem, zsidó vér. A háború veszélye pedig a küszöbön állt. Éppen pár nappal a háború kitörése előtt jöttem el. A kitöréskor már a hajón voltam, úton Görögország felé. És minden más, ami történt, Görögországban történt.
G.E. És most 96 éves lett.
A cionizmus erőt ad
L. M. Igen, megmentettek onnan. Az első pillanattól kezdve nagyon boldog voltam itt. Olyan szegény ország volt. De mindig is nagyon szép ország volt számomra. Ez a szegénység megtanított arra, hogy az embernek csak annyira van szüksége, amennyi másoknak is van, nem kell több. Mindenkinek ugyanaz volt a sorsa.
G.E. Megérkezése után mihez kezdett?
L. M. Dolgoztam. Eltartottam magam, aztán összeházasodtunk és Jeruzsálembe költöztünk, mert a férjemnek Tel Aviv túl meleg volt. Aztán volt egy újabb háborúnk az arabokkal. Nagyon mozgalmas életünk volt.
G.E. Kalandos élet. És mit dolgozott?
L. M. Varrni tanultam, mielőtt kivándoroltam volna, így itt is varrtam, szabóknál vagy önállóan. Így tartottuk el magunkat valahogyan.
G.E. A szüleinek mi volt a foglalkozása?
L. M. Akkoriban már nem dolgoztak, hiszen a zsidók számára lehetetlen volt. Édesapám mezőgazdász (?) volt.
G.E. Mikor vezették be Szlovákiában, Pozsonyban a munka tilalmát a zsidók számára?
L.M. Amíg én ott éltem, az emberek még dolgoztak. De később már nem tudom, hiszen akkor már nem voltam ott. Utána már a hajón voltam. Amikor a németek elfoglalták Szlovákiát, már a hajón voltam. Hát rózsás éppenséggel nem volt a helyzet.
G.E. Milyen érzései vannak a nyelvvel kapcsolatban? A német nyelv szép emlékként él Magában?
L.M. Természetesen, hiszen az anyanyelvem volt. Annak ellenére, hogy közben angolul is már rég megtanultam, hiszen itt a némettel nem sokra mentem. Itt az angol, a héber és az arab nyelvet beszélik, tehát természetesen angolul és héberül is megtanultam.
Vallás a szülői házban, kiábrándulás a háború után: Isten helyett magunkban kell bíznunk
G.E. Otthon jiddisül is beszéltek?
L. M. Nem, egy szót sem.
G.E. Az édesapja sem.
L. M. Nem. Vallásos emberek voltak, akik nem beszéltek jiddisül. Tiszta, jó németet beszéltek. Édesanyám mindig kijavította, ha az ember nem beszélt vagy nem írt helyesen. Ő kiválóan beszélt németül és franciául is. A nővéreimmel francia és ivrit különóráink is voltak. A nővéreim tanultak németül, magyarul, franciául és ivritül.
G.E. Vallásosak voltak?
L. M. A szüleim vallásosak voltak.
G.E. És ez mit jelentett? Őriz még abból valamit?
L. M. Nem, sajnos nem. Nézze. Amikor idejöttem, fiatal voltam, húsz éves, sosem voltam igazán vallásos. És itt az élet nagyon szabad volt. Ahogy zsidóként ide kerültünk, az volt az érzésünk, hogy itt ahhoz, hogy zsidók lehessünk, már nem kell Istennek bizonyítanunk, hogy milyen vallásosak vagyunk. Így éreztük mi magunkat cionistaként. A cionizmus volt a mi vallásunk.
G.E. Már Pozsonyban is tagja volt egy cionista szervezetnek?
L. M. Igen. Ez egy fiataloknak való szervezet volt, egy cionista szövetség.
G.E. És a szülei nem ellenezték?
L. M. Nem, de pártolni sem igazán pártolták. Nem gondoltunk arra, hogy történhet valami, ami miatt el kell mennünk onnan.
G.E. Nem gondoltak rá.
L. M. Nem, nem, nem tudtuk. Csak akkor, amikor már hallottuk a szörnyű híreket.
G.E. Mikor volt ez?
L. M. 1920-ban [Lea bizonyára a 30-as évekre gondol] már lehetett tudni, hogy hatalmas antiszemitizmus van Németországban és, hogy Hitler Németországban van, valamint, hogy a nagyfokú antiszemitizmus már más országokban is elkezdődött.
G.E. A szülők nem akartak szintén elmenekülni?
L. M. Nem, ez nem volt lehetséges, ez a lehetőség csak fiataloknak állt fenn. Egy idősebb ember nem is élte volna túl, amit ott átéltem. De nem is vitték volna őket magukkal. Másrészt pedig nem is tudtuk, hogy az idősebb embereket és a gyerekeket megsemmisítik, senki sem gondolt erre. Soha senki nem tudta volna elképzelni azokat a szörnyűségeket, amelyek később megtörténtek.
G.E. Magyarországon sem gondoltak erre Trianon után.
L. M. Nem. Elképzelhetetlen volt. Soha nem gondoltuk volna, hogy emberek ennyire embertelenek tudnak lenni.
G.E. Akkoriban sem tudott igazán Istenben hinni, és most sem hisz Istenben? Meg tudom érteni.
L. M. De vannak, akik ennek ellenére hisznek, én nem.
G.E. Hogyan tudja ezt megmagyarázni?
L. M. Ezt úgy tudom megmagyarázni, hogy elég sok minden lezajlott bennem. A háború után hallani lehetett, hogy másfél millió gyermeket megöltek. Igen. Ezek után hogy mehetnék el a templomba imádkozni az Istenhez, aki engedélyezte, hogy másfél millió gyermeket megöljenek! És így tovább. Az lett a meggyőződésem, hogy egyedül kell megvédeni magunkat ebben a világban. Nem várhatunk arra, hogy Isten tegye ezt. Nagyon sokan eltávolodtak akkoriban a vallástól. És ezek miatt a cionizmushoz fordultunk. Mert később abban hittünk, hogy csak önmagunkat tudjuk megvédeni. Nem várhatunk Isten védelmére. Én így gondolom. Nem szeretnék mások nevében beszélni, mert vannak emberek, akik vallásosak maradtak.
G.E. Tehát akkor el tudja fogadni mások hitét, de saját maga nem akar vallásos lenni.
L. M. Nem, én nem vagyok rá képes. Nekem személyesen más meggyőződésem van.
G.E. Nagyon érdekes, hogy vallásos szülei voltak. Az édesanyja vallásos volt, ugye?
L. M. Nagyon, nagyon.
G.E. Még parókája is volt, ugye?
L. M. Azt hiszem igen, igazi ortodox nő volt.
G.E. Lea gyerekként járt zsinagógába?
L. M. Őszintén megmondom, hogy később teljesen eltávolodtam ezektől a dolgoktól. Később cionista lettem, abban hittem, és ide is jöttem, ahogyan tudtam, illegálisan. Nagyon veszélyes volt, de jöttem. Ez volt az, amit akartam.
G.E. Ezt elérte, ez nagyon szép. És volt még kapcsolata később a szüleivel?
L. M. Szinte egyáltalán nem. Ez már 39-ben volt, és később már ki is tört a háború.
G.E. A szüleit pedig már korán deportálták.
L. M. Őket 41-ben vagy 42-ben deportálták. Soha nem kaptunk később egyetlen levelet sem tőlük.
Lea a múlt helyett a jelenre összpontosított Izraelben
Nem tudtunk olyan sokat gondolni a múltra, mint amennyit talán kell, vagy talán kellene. Olyan mozgalmas volt az életünk! (Videó - németül)