splash_opacity
bezár

Az alábbiakban azokat sorolom föl, akiknek – az összeállításban név szerint szereplő emlékezők mellett - köszönettel tartozom:

Bányai Viktória, Bókai Bátor, Büchler Ilona, Bürg Judit, Csepregi Zoltán, Fáryné Szalatnyay Judit, Forgácsné Dénes Katalin, Gabriele Gauler, Gerendás János, Gombocz Istvánné, Goldstein Tibor, Gulyás György, Gulyás Gáborné Barth Lívia, Daniel Kempin, Kósa Judit,  Lustig Éva, Lustig József, Mády Katalin, Maros Judit, Medgyesi Iván, Moksony Anna, Moksony Ferenc, Medgyesi Iván, Müller Károly, Nagy Márta, Nagy Zita, Rácz Zsuzsa, Réthelyi Orsolya, Tóth Zoltán, Dr. Schweitzer József főrabbi, Süle Tamás, Tatár Judit, Vajk Éva, Vágújhelyi Péter, Verő Tamás., valamint az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem könyvtárosai.

 


Köszönet

galosi-gyorgy-karusel-picture

gado-janos-eml

kemeny-gyorgyi

kurti-kann-judit-karusel-picture

lea-neuman

parczel-edit-eml

perlusz-aniko

sindler-kornelia-eml

vandor-peter-eml

WeiszGabor

wieder-gyorgyi

XY_copy

BarnaiAgnes

FalkMargit

FriedGabriella

FriedmannGyorgy

GottliebGulyasGaborOtto

SusitzkiGrossVera

HuszMarta

Jakobovics Ferenc

Jakobovics Tamas

KlarreuchOszkar

Klein Edit

KramerVera

LangJanos

MayerEva

MayerTibor

MarkuszBandiMarkuszGyorgy

MenczeleszEva

MenczeleszJozsef

PolacsekEdit

PolacsekTibor

ReiszEva

ReiszLaszlo-new

ReiszPeter

SarvariJozsef

SinaiArpadGyorgy

SpatzGyorgyi

SteinerEndre

SteinerJozsefEndre

SteinerJozsefSugar

WeiszKatalin

WeiszMagda

Az Óbudai Izraelita Elemi Iskola a magyarországi zsidó oktatás összefüggésében

1. A tanulás mint vallási kötelesség a zsidó hagyományban

„Tanítványod tisztelete legyen oly drága előtted, mint a magadé, tanítód előtt való hódolatod hasonlítson az Isten előtt való hódolathoz.” (Dr. Fischer Gyula: A tanító a zsidó hagyományban. In: ITÉ 1925., 50.évf. 6.-7. szám, 6. o.)  

A gyermekek nevelése, oktatása ősidők óta vallási kötelesség a zsidók körében:
„Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is;” (5Móz 4:9)
Josua ben Gamla már az i.sz. 105-ben minden 6-7 éves zsidó gyereket tankötelessé tett, valamint elrendelte, hogy minden községben legyen tanító. Az iskola mint tanház (bét hamidrás) sokáig szinte azonosult a zsinagóga fogalmával: gyakran annak előterében vagy éppen magában a zsinagógában folyt a tanítás, így a
rituális fürdő
, a temető mellett a zsidó közösség legféltettebb intézménye volt. Mindez intellektuális szokásrendet, tanulási habitust, a könyvekhez fűződő pozitív kapcsolatot jelentett.
A magyar földön élő kisszámú zsidó gyerek feltételezhetően még a XV. században is a zsinagóga egyik helyiségében, vagy annak szomszédságában tanult.

A zsidó oktatás hagyományos, Magyarországon is létező intézményes formái a következők. Alapfokon legismertebb a
héder
, ami egytanítós magániskola. Ide 5-6 éves kortól jártak a gyerekek. Ennek tananyaga a betűismerettől az alapszövegek (imák és Tóra, vagyis Mózes öt könyve) tanulásáig terjedt. A betűismeretek elsajátítására lányok is jártak héderbe, de a klasszikus szövegeket ők már nem tanulták. A község által fenntartott 
Talmud Tóra
működése gyakorlatilag megegyezett a héderrel, de tandíjmentes volt. Azokon a településeken, ahol csak néhány zsidó család élt, általánosabb volt a házitanító fogadása. Ugyancsak házitanító foglalkozott a gazdagabb családok gyermekeivel, fiatal Talmud-tudósok, művelt tanárok. A tehetséges diákok (kb. 13 éves kortól)
jesívában
folytathatták tanulmányaikat, ahol a Talmud és magyarázatai volt a központi anyag.

2. A magyarországi zsidó iskolák története

Az alábbiakban Felkai László két alapvető munkájára támaszkodom:

- Felkai László: Zsidó iskolázás Magyarországon (1780-1890), Budapest: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, [1998].

- Felkai: A zsidó iskolák tantervi változásainak sajátosságai, in: A zsidó iskolaügy története Magyarországon, Budapest: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 1994, 39-49. (Neveléstörténeti Füzetek 14)

221Abanyaiterkep1ezajoA világi iskolázás kezdete 1780-1848-ig
A zsidók iskolázásában a felvilágosodás – mind a felvilágosult abszolutizmus állami intézkedései, mind a zsidó felvilágosodás szellemisége – döntő fordulatot hozott.
Magyarországon II. József rendeletek sorával igyekezett javítani a zsidók gazdasági, társadalmi és műveltségi helyzetén. 1781. május 18-án kelt pátense a zsinagógák mellett zsidó iskolák felállítását is megkívánta. 1787-i rendeletében pedig azt írta elő, hogy a zsidó közösségekben az ügyintézés nyelve ne a héber, ill. a jiddis, hanem a német legyen!
II. Józsefnek ez az intézkedése is hozzájárult ahhoz, hogy egymás után jöttek létre német világi iskolák a zsidó közösségekben, elindítva az asszimiláció folyamatát. Az első ilyen iskola Nagymartonban nyílt meg 1782-ben, majd Pozsonyban (Nationalschule) 1783-ban, Óbudán1784-ben, Miskolcon 1785-ben, s hamarosan 30 zsidó iskola jött létre.
II. József többek közt azzal is ösztönözte a zsidó tanítókat, hogy 1788. évi rendelete értelmében hivatásuk folytatásának idejére fölmentette őket a türelmi adó fizetése alól.
II. József intézkedései nyomán a zsidók egyre több városban kaptak letelepedési jogot, bekapcsolódhattak az ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági életbe, iskolákat alapíthattak, egyetemi hallgatók is lehettek.
A II. József halála utáni évtizedekben, a XIX. század első felében visszaszorult az állami törekvés a nyilvános zsidó iskolák létrehozására, helyét átvette, de csak az 1830-as 1840-es években, a haladó szellemű zsidó községek belső törekvése. Ezekben a községekben (pl. Óbuda, Pest, Pozsony, Nagykanizsa, Arad, Pápa) jól képzett tanárok működtek, korszerűnek számító iskolákban. A gyermekek többsége ezekben az évtizedekben még a hagyományos oktatási formák valamelyikében tanult, azonban ezek az intézmények maguk is modernizálódtak, átalakultak. Csak így magyarázható az, hogy az 1830-as, 1840-es években született zsidók körében, akiknek kétharmada semmiféle világi oktatásban nem részesült, a latin betűs alfabetizáció mégis más felkezeteket meghaladó arányú volt. Vagyis a latin betűs (német vagy magyar) betűvetést is megtanulták a héderben, aminek ez hagyományosan nem volt tananyaga.

A zsidó iskolák nevelési céljai és az asszimiláció kezdete
A zsidó iskolák céljának, tananyagának összeállításával kapcsolatban megoszlottak a vélemények. A konzervatív zsidó irányzat szigorúan ragaszkodott a vallási előírásokhoz, s ezért szembekerült az asszimilációval, tartva attól, hogy az évezredes szertartások mellőzése a zsidóság beolvadásával járhat. A reform nézetűek azonban Mendelssohn szellemében úgy gondolták, hogy a korszerű iskolában a vallási elemek megtartásával a világi műveltség irányában kell haladni: ezért a magyar és német nyelv, az írás, az olvasás, a számolás nagyobb teret kapjon. A korabeli zsidóság egyik kiemelkedő egyénisége, Löw Lipót (1811-1875) középúton állt. Véleménye szerint a zsidóság vallási közösség, hagyományainak tisztelete nem áll ellentétben a magyar hazafisággal és a világi műveltséggel. (Felkai, Zsidó iskolázás, 16. o.)
Az asszimilációs folyamatot szolgálta a magyar nyelv építése. Egyes felvidéki iskolákban már az 1840-es évektől külön magyar tanítót is alkalmaztak, miközben Pesten a gyermekek többsége jobban beszélt németül, mint magyarul. A korabeli sajtó szerint a pesti zsidó iskola is komoly eredményeket ért el a magyarosodás terén. A Honderű 1843. évi 24. számában megjelent cikk szerint: „Bár minden közösségek csak annyit is tennének a nemzetiesedés körül, mint a Judafaj!” (818. o.)

Az óbudai elemi iskola megnyitására 1784. június 22-én került sor. Az ünnepi beszédet az az 
Oesterreicher Manes József (1788-1832)
tartotta, aki magyarországi egyetemi diákként szerzett 1782-ben doktori oklevelet, és aki német nyelvű írásai mellett magyarul is fogalmazott.

A zsidó iskolázás a szabadságharc bukásától a kiegyezésig (1849-1867)
A szabadságharc bukása utáni Bach-korszakban az országszerte jellemző megszorító intézkedések ellenére növelték az oktatás eredményességét a zsidó iskolákban. Egy 1857-ben kelt rendelet szerint a zsidó iskolákat a nem zsidó iskolák mintájára kell berendezni. A vallási tantárgyak mellett új, világi ismereteket is közvetítő tanulmányokra van szükség, a lányok tanítását nem szabad elhanyagolni (bevezették a kézimunka oktatást), új iskolaépületeket kell emelni. Ekkoriban kapott a legtöbb korábban megalakult zsidó iskola nyilvánossági jogot. Egy másik döntés értelmében 1856. után több úgynevezett Muster-Hauptschule, azaz minta főelemi iskola is létesült zsidó tanítójelöltek számára (pl. Pest, Óbuda, Arad, Nagykanizsa, Pozsony). Ugyancsak 1857-ben alakult meg az Országos Izraelita Tanítóképző Intézet, amely fontos állomása a zsidó tanügynek. Noha egyes iskolákban évekig szünetelt a tanítás, az 1850-es években számos új zsidó iskola jött létre. Míg 1850-ben még csak 83, addig 1859-ben már 304 zsidó iskola működött az országban. A Pozsonyi kerületben pl. 52-ról 131-re, a győri kerületben 16-ról 54-re emelkedett az iskolák száma. (Felkai, Zsidó iskolázás, 32.o.) Ekkoriban kapott lendületet a pedagógiai szakirodalom terjesztése is. A Cseh- és Morvaországból áttelepedett tanítók révén a magyar oktatók Pestalozzi, Diesterweg, Rousseau haladó tanaival ismerkedhettek meg. (Felkai, Zsidó iskolázás, 33. o.) A magyar nyelv terjesztését az iskolákban több felekezeti fórum is szorgalmazta, pl. az Izraelita Magyarító Egylet, valamint a Magyar Izraelita című lap.

A dualizmus kora (1867-1918)
A dualizmuskori Magyarországon a zsidók száma csaknem kétszeresére emelkedett. Az egyesült Budapesten 190 ezer fölött volt a zsidó lakosok száma, s ezzel az európai nagyvárosok között a második helyet foglalta el. Asszimilációjuk minden eddiginél nagyobb méreteket öltött.
A zsidó iskolázás ekkor fejlődött a legdinamikusabban, igaz, az I. világháborúig ez elsősorban az elemi iskolákat és a polgári iskolákat érintette. Középfokú képzés ekkoriban még alig volt Magyarországon. Az első zsidó kongresszuson hozott 1868. XXX VIII. törvénycikk komoly előrelépést jelentett, amelynek értelmében minden hitközség köteles népiskolát létesíteni. A legtöbb zsidó elemi iskola, összesen 578, 1891-ben működött.
Egyes iskolák megszűnésének az volt az oka, hogy egy 1908-as törvény értelmében a népiskolákat ingyenessé tették.  A csekély összegű állami támogatás kevésnek bizonyult a zsidó iskolák fenntartására. (1900-ban 6426 római katolikus, 2096 református, 1370 evangélikus, 501 zsidó felekezetű elemi iskola volt Magyarországon.) A zsidó iskolák többsége csak 4 évfolyamos volt, hiszen a tanulók nagy része 10 éves korában polgári iskolákban, gimnáziumokban vagy kereskedelmi iskolákban folytatta tanulmányait. 1900-ban 85%-uk koedukált iskolaként működött, legtöbbjük, 55 %-uk magyar tanjellegű, szemben pl. az evangélikus iskolák 28 %-val.
A nagyobb intézetek közül 1881/82-ben a nagykanizsaiban 512, a szegediben hozzávetőleg 506 diák tanult. Sok ezer zsidó gyerek azonban más felekezeti vagy éppen községi elemi iskolába járt, még a fővárosban is, ahol az 1880-as évek végén csak Pesten 3 elemi iskola működött. A létszám csökkenése már ekkor érezhető, noha a zsidó iskolában dolgozó tanítók többsége képesített volt (Felkai, Zsidó iskolázás, 54. o.), és magyarul is jól tudott tanítani. Fontos megemlíteni, hogy a hitközségek a nem zsidó iskolába járó zsidó vallású tanulók hitoktatását is fedezték, ami nem kis összeget tett ki.

Tantervek, módszerek
Mivel az I. világháború előtti, mintegy fél évszázados liberális időszakban a zsidóság egyre inkább asszimilálódott, az iskolai tantárgyaknál is az állami tantervekhez való fokozatos alkalmazkodás figyelhető meg. Az 1860-as évektől a magyar nyelvet is oktatták, egyre több iskola rendelkezett könyvtárral, szemléltető eszközökkel, újabb tankönyvekkel, ami a didaktikai szakszerűséget szolgálta. Legfőbb nevelési célkitűzésként a zsidó hagyományok tisztelete és a nemzeti műveltség elsajátíttatása fogalmazódott meg, s ezáltal az iskola mint a magyar kultúra terjesztésének színtere maga is elősegítette az asszimilációt. Érthető módon éppen ettől az időtől kezdve nőtt a különbség az asszimilációt elutasítók tábora és a neológ hitközségek által fenntartott iskolák között. (Felkai: A zsidó iskolák tantervei változásainak sajátosságai, 44. o.)
Az állami tanterveknek való behódolást (a szakszerűségen kívül) bizonyára erősítette az is, hogy a zsidó közéletet erősen befolyásoló fővárosi hitközség vezetői bizonyítani szerették volna, hogy mint zsidó vallású magyarok hűségesek a hazához, kiveszik részüket az ország építésében, és sokszor a zsidó etnikum mibenlétéről is megfeledkezve hajlandók asszimilálódni. (Felkai: A zsidó iskolák tantervi változásainak sajátosságai, 45. o.)

Zsidó iskolázás a két világháború között (1919-1944)
A trianoni békeszerződés következtében Magyarország területének kétharmad részét elveszítette, s a lakosság száma több mint a felére esett vissza.
Noha a nem zsidó elemi iskolák száma ezekben az évtizedekben is tovább nőtt, a zsidó felekezeti iskolák aránya fokozatosan csökkent. Míg 1913/14-ben 16 928 elemi iskolából 407 volt zsidó, 1919/20-ban 5.906-ból 186, 1929/30-ban pedig 6.618-ból már csak 157. (Felkai, Zsidó iskolázás, 88.) Diszkriminációs jogszabályok egész sora hátráltatta a zsidó iskolázást. Egy 1922-es miniszteri rendelet 197 zsidó elemi iskola közül 49-et szüntetett meg, 77 zsidó tanítótól pedig megvonta az állami segélyt. 1921-1930-ig több zsidó iskola szűnt meg, mint az bármikor az előző korszakokban. Sok helyütt a fokozódó anyagi gondok miatt zártak be iskolákat.
A Trianon utáni zsidóellenes megnyilvánulások és uszító kirohanások a zsidó lakosság, és így a gyerekek számának csökkenését is magával vonta. A zsidó vallású tanulók száma érthetően csökkent ebben az időben.
Míg az 1920/21-es tanévben az elemi iskolák 4,4 %-a tevődött ki zsidó tanulókból, addig 1935/36-ban már csak 2,5 százaléka. (Felkai, Zsidó iskolázás, 89. o.)
A zsidó tanköteleseknek alig a fele tanult felekezeti iskolában, a többi állami vagy községi intézetbe járt. Sok vidéki településen osztatlanul működtek az iskolák.
A fővárosban azonban jobb volt a helyzet. A magyarországi zsidóságnak mintegy a fele élt itt. A tárgyalt időszakban 14-16 zsidó elemi iskola működött, melyeket többségükben a Pesti Izraelita Hitközség, néhányat pedig az ortodox hitközség tartott fenn. 1936/37-ben a következő elemi iskolák működtek Budapesten (Felkai, Zsidó iskolázás, 89-90. o.):
A Pesti Izraelita Hitközség Wesselényi utca 44. szám alatti fiú-és lányiskola
A III. ker. Zichy utca 9. szám alatti iskola
A XI. ker. Váli utca 3. szám alatti iskola
A VII. ker. Bethlen téri fiú-és lányiskola
A Vilma királyné úti, ma Városligeti fasor 25. szám alatti Fiúárvaház fiú-és lányiskolája
Az V. ker. Phönix utca, ma Hollán Ernő u. 21. szám alatti iskola
A VI. ker. Eötvös utca 31. szám alatti iskola
A VII. ker. Dob utca 35. szám alatti elemi fiú-és lányiskola
A VIII. ker. alatti Magdolna utca 29. szám alatti József városi ortodox elemi fiú-és lányiskola
A X. ker. Cserkész utca 7. szám alatt iskola.

A tantervek tekintetében a zsidó elemi iskolák az államiakat követték. A tankönyveket, akárcsak az előző korszakban, a tantestület választotta ki. Zsidó és nem zsidó szerzők munkáit egyaránt használták. Szívesen forgatták Szegő Arnold magyar olvasókönyvét, az Egri-Cseh-féle ábécés könyvet.
A tanítási színvonal emelését szolgálták a sokszínű tantestületi értekezletek, ahol jellemalakítási közlések is szóba kerültek. Önképzőkörök indultak, kirándulásokat szerveztek, filmeket vetítettek. Említésre méltó a győri elemi iskola, ahol nagy hangsúlyt fektettek az oktató filmek bemutatására, a szemléltetésre. Sportkörök szervezésével az egészséges életmód javításán fáradoztak, és a nemzetközi versenyekbe is igyekeztek bekapcsolódni. A kötelező filmoktatást egy időre Óbudán is bevezették.
Gyarapodtak az iskolai könyvtárak, nem csak tanári, hanem ifjúsági könyvtárak is létesültek: „Az óbudai izr. hitközség székházában is megnyílt a nyilvános jellegű olvasóterem, ahol az összes hazai és több külföldi zsidó lapok naponta délután 4-9-ig, az olvasóközönség rendelkezésére állanak. Ugyanott rövidesen a zsidó könyvtár is meg fog nyílni.” (Óbudai Izraelita Hitközségi Értesítő, 1927. 1. évf. l. sz. 7.o.)

A hazafias és a vallási nevelés fokozására ünnepségeket, megemlékezéseket rendeztek. Lásd ehhez az Óbudai Izraelita Hitközségi Értesítőjét is.

Az alábbiakban néhány Trianon utáni zsidó elemi iskolát sorolok fel. Külön fejezetet szentelek az óbudai Zichy utcai iskola történetének.

1. A fővárosi ortodox hitközség felügyelete alatt a következő
iskolák működtek
: a Dob utcai, 1924-től a Magdolna utcai, majd a Kertész utcai iskola.
2. Nagykanizsán, a dunántúli iskolaközpont elemi iskolájában 1927/28-ban 153 tanulót vettek fel, s az év végén 148 tanuló kapott osztályzatot.
3. A régóta eredményesen működő győri elemi iskolában 1929/30-ban 115 fiú és 139 lány tanult, számuk az év végére 9-cel csökkent.
3. A debreceni statusquo elemi fiú- és lányiskolában 1929-ben 308 tanuló járt. Itt 1928 után Vöröskereszt csoport is működött. A két utóbbi iskola azon kevesek közé tartozott, ahol hat osztály működött. Az első négy osztályban külön tanultak a fiúk és a lányok, az V-VI. osztályba vegyesen jártak a tanulók.

3. A zsidó iskola szükségessége az 1920-as években

A zsidó iskola működtetésének szükségességét két, egymással bizonyos mértékben vitába szálló érvvel támasztják alá a 20-as, 30-as évek zsidó gondolkodói. Az egyik megközelítés így hangzik:
„Ne legyen áldozat sok a számukra, de ne legyen áldozat sok a szülők számára sem, hogy akármilyen messziről ide küldjék gyermekeiket. Itt otthonra találnak, ahol önérzetüket nem éri bántalom és lelki értékük tudata nemcsak, hogy csorbát nem szenved, de még ápolást és fejlesztést nyer.” (Az Óbudai Izraelita Hitközség 1938. évi jelentése. 11.o.)

E szerint most, amikor a
zsidótörvény
és a szélsőséges áramlatok vihara miatt támadások érik a zsidóságot, amikor „kívülről letagadják erényeinket, sőt szembetűnő jó tulajdonságainkat bűnnek igyekeznek bélyegezni” (u.o. ), a zsidó iskola menedéket nyújthat, amíg a „közmondásos régi magyar vallási türelmesség felülkerekedik az indulatokon.” A fiatalok feladata „áldozatos hazafiasságban és felekezeti becsülettel” kitartani a jobb idők eljöveteléig. (u.o.) A jelenlegi helyzet tehát áldatlan, de pusztán átmeneti állapotnak tekintendő.

A másik fajta, valószínűleg kisebbséget alkotó érvelés felülkerekedik az aktuális politikai helyzeten, s a gyűlölködést az emberiség örök jellemzőjének tartja. E megközelítés így hangzik:
„Nekünk, zsidó tanítóknak, úgy vélem új feladatunk támadt. Hittestvéreink figyelmét fel kell hívnunk arra, hogy iskoláink ne legyenek „menedékvárosok”, ahol meghúzódhatnak gyermekeink, …amíg átvonul felettünk a harag, az oktalan gyűlölködés hulláma, mert ….e gyűlölködés sohasem fog megszűnni, éppen azért, mivel nincs komoly alapja. Tehát vigyük át a köztudatba, hogy a zsidó iskolának minden időben van létjogosultsága, s azt a hitoktatás már sok ismert oknál fogva pótolni nem tudja, s így kapui nem zárulhatnak be gazdasági okokból. A zsidó iskola öntudatot, önmegbecsülést és egyenes gerincet ad gyermekeinkbe még a később felnőtt korukba is, amíg csak egy szikrányi zsidó lélek is lesz bennük.” (Weisz Béla: Reflexiók Budapest zsidó oktatásügyének 150 éve cikkhez. ITÉ 59. évf., 1934. május 5. szám, 103. o.)
A zsidó iskola tehát ne pusztán menedékként szolgáljon, hanem a zsidó öntudat erősítését, táplálását tekintse feladatának. Weisz Béla, az 1920-ban újra indult óbudai Zichy utcai zsidó elemi tanára, majd igazgatója a túlélőkkel folytatott beszélgetések tanúsága szerint valóban ebben a szellemben tanította a gyerekeket. (Lásd pl. Reisz László emlékezését.)              

4. Az óbudai Zichy utcai zsidó elemi iskola XVIII-ik,  XIX-ik századi rövid története

Az óbudai zsidó iskola első korszaka II. József császár uralkodásának idejére esik. 1783-ban kelt rendelete nyomán Óbudán már 1784-től működött négy osztályos hitközségi iskola, ún. Normalschule az óbudai Judenhof, magyarul zsidóudvar területén a Zichy utcában. Megnyitására 1784. június 22-én került sor. Az avató beszédet a község legműveltebbje, dr. Oesterreicher Manes József orvos tartotta. (Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten a legrégibb időktől 1867-ig, Bp. 1901, 295.o.) Az első óbudai világi iskola annak a háznak a kisebbik, a kaputól balra eső részében létesült, amely eredetileg jobbágyház (Gemein Müllerisches Haus) volt. Az épület Varásdy Lipót 1858-61 között készített, hivatalos felmérésen alapuló térképén is látható. Az említett jobbágy ház a térkép szerint a Zichy utca 9. szám alatt lévő későbbi iskola helyén állhatott. Miután az épület 1788-ban kicsinek bizonyult, a zsidó község 1791 szeptemberében az egész házat megvásárolta, s annak a kaputól jobbra eső, tágasabb részében rendezték be az iskolát. (Gál Éva: Adalékok az óbudai zsidók XVIII. századi történetéhez, in: MIOK Évkönyv 1975/76, 101-121.o.) Az intézmény a későbbiek során „Musterhauptschule” címen szerepelt, majd talán az emancipáció következtében 1869-ben azzal a megkötéssel szűnt meg, hogy a zsidó vallású tanulók szombat-és ünnepnapokon fölmentést kapjanak a községi iskolába járás alól. (Berger J. Lipót: Az ó-budai izraelita hitközség iskolájának monográfiája, in: A Magyar-Zsidó Felekezet Elemi és polgári iskoláinak monográfiája, szerk. Barna Jónás és Csukási Fülöp, Bp. 1896, 245-259. o.)
A megszűnt iskolát több évtizeden át Braun Lipót igazgatta, s ő volt az első tanító, aki nyugalomba vonulásakor I. Ferenc József császártól a tanügy terén szerzett érdemének elismeréseképpen arany érdemkeresztet kapott. (Weisz Béla: Reflexiók, 1934, 103. o.)

5. Az Óbudai Izraelita Elemi Iskola története 1920-tól 1944 márciusáig

phoca_thumb_l_81_DrSchreiber_Ignacphoca_thumb_l_80_DrSchreiber_IgnacElt31EvetAz iskola újjáalapítására nem véletlenül akkor került sor, amikor a magyarországi zsidóság megint fenyegetettebb helyzetbe került. A Zichy utca 9. szám alatti Izraelita Elemi Iskola Trianon után, 1920-ban, 100 évvel az újjáépített óbudai zsinagóga felavatása után nyitotta meg ismét kapuit. Újraindításának kezdeményezője dr. Schreiber Ignác főrabbi, akit az akkori óbudai hitközségi elnök, Székely Salamon megértően támogatott. Az iskola első igazgatója ugyancsak Schreiber Ignác főrabbi volt. 1920. szeptember elsején avatta föl két tanítói állással az iskolát. Schreiber volt az iskolaszék elnöke, az intézmény lelkes szellemi irányítója, aki idejének jelentős részét az iskolának szentelte. 31 éves korában, 1922. december 6-án bekövetkezett tragikus halála után Gyenes Jolán vette kezébe az iskola irányítását, aki 1929-ben önként mondott le tisztéről. 1929. február 6-tól munkaszolgálatos behívójáig Weisz Béla állt az iskola élén. Az utolsó időszakban Weisz Vándor Andor volt az igazgató mindaddig, amíg 1944 márciusában megszűnt az iskola.
Az intézmény tanárainak, növendékeinek, és főleg azok szüleinek a 30-as évek folyamán a zsidótörvények életbe lépésével egyre nehezebb körülményekkel kellett megküzdeniük. Az iskola, amely Neumann József óbudai rabbi szavaival mindig is második Móriah-hegyet, egy darab ősi földet jelentett az új honban (v.ö.: Dr. Neumann József: Az anya szerepe a gyermek vallásos nevelésében, in: Az Óbudai Izraelita Elemi Iskola Értesítője 1920-1930, 7. o.), ezekben az években, akárcsak a többi zsidó iskola, egyértelműen menedéket nyújtott. Ezt támasztják alá a túlélőkkel készített interjúk is, hiszen a zsidó elemi iskolából kikerülő tanulókat nem egyszer érte bántalom a nem zsidó polgári iskolákban. (Lásd pl. Menczelesz József, Jakobovics Ferenc emlékeit.)         

AZ ISKOLA TANÍTÓI

Weisz Béla
thumb_179Bhirekthumb_179ChirekWeisz Béla az 1921-22-ik tanévben került tanítóként az iskolába. 1929-től igazgató, majd a Zsidó Múzeum gondozását is kezébe vette. Ő írta meg a Zichy utcai elemi iskola első tíz évének történetét az iskola egyetlen értesítőjében.Több cikkében hangsúlyozza a zsidó iskola szükségességét. „A zsidó történelemben nem egyszer bizonyult az iskola a zsidóság legerősebb fellegvárának…” – írja Az óbudai izr. elemi iskola első tíz éves története című összeállításában. (Óbudai Izraelita Hitközségi Értesítő, 11. o.)     

Szinte minden
emlékező
szeretettel és tisztelettel emlegeti.  Szigorú vallásossága különös hatást gyakorolt tanítványira, többek között Reisz Lászlóra.
Weisz Béla a holokauszt áldozataként halt meg 1943-ban. [1]

Gyenes Jolán és Mérei Ibolya
Mindketten 1920-tól, az iskola megnyitásától kezdve friss diplomásként tanítottak. Eleinte csak közismereti tárgyakat, majd Grosz Vilmos távozása után Gyenes Jolán hittant is oktatott. Kézzel írott, szép hittan tanmenetei Weisz Béla tanterveivel együtt megőrződtek. 
Gyenes Jolán 1922-től 1929-ig az iskola igazgatója. 1929-ben önként mondott le az iskola sajnálatára.
Mind Gyenes Jolán, mind Mérei Ibolya a holokauszt áldozataiként haltak meg.

Weisz Vándor Andor
79_Zichy_1947_VandorAndorCfatkepmasolat1924-től az iskola tanítója, később, Weisz Béla halála után igazgatója, majd a hitközség főtitkára 1948-ig. Vándor Andort Mauthausenbe deportálták, de megmenekült. 1957-ben kivándorolt Izraelbe. Első felesége, Mérei Ibolya Bergen Belsenben halt meg. Fia, Vándor Péter Amerikában él.  





Zsidó vallás és hazafias nevelés az iskolában

1926-27-ben Neumann József főrabbi irányítása alatt komoly lendületet vett az iskolai hitoktatás. A fő súlypont a bibliafordításra helyeződik.
Az őszi szukkót ünnepi sátor felállításáról az Óbudai Izraelita Hitközségi Értesítő 1927. évi kiadványa tudósít:


HÍREK

Az ünnepi sátor. Mint minden évben, úgy ez évben is a hitközség a templom udvarán tágas ünnepi sátort állított fel, gyönyörűen megterített hosszú asztallal. Az iskolásgyermekek tanítóik vezetése alatt ifjúsági istentisztelet után felvonultak a
kiddushoz
, odasereglettek a hívők is és a sátor megtelt ünneplő lelkekkel. A főrabbi beszédet intézett az ifjúsághoz, melyben buzdította őket, hogy a küzdelmes és a gond felhői, melyek Izraelt évezredek óta minden oldalról körülveszik, ánáné jévod-dá dicsőség felhőkké változtak. Az érzés, a szilárdság, az ellentállás és a sérthetetlenség forrásaivá lettek, melyek mostanában éppen úgy, mint a pusztai vándorlás alkalmából, fel fogják a nyilakat és köveket, miket a gyűlölködő népek feléjük szórnak. A nagy szabadság, a könnyű előmenetel s biztos jólét elpuhítja, megosztja az embert, hitetlenné, korlátolttá és szükkeblűvé teszi. Ám legyen több az élet sátrában az árnyékosság, a gond, a küzdelem, az ne bántson bennünket, mert annál nagyobb az erőnk, az Istenbe vetett hitünk, a szenvedő embertársainkkal való együttérzésünk. A kiddus után még sokan ott maradtak, hogy ünnepi vacsorájukat előírás szerint a
szukkoban
töltsék el.

(Óbudai Izraelita Hitközségi Értesítő, 1927. 1. évf. 2. sz. 3.o.)

207Talmud_Thora_tanf.hivas_19291927-28-ban a 
Tálmud Tóra
iskola is kibővül.
Ekkor már 122 tanulója van az iskolának. Ettől az évtől kezdve kötelező filmoktatásban részesülnek a tanulók.
A zsidó vallás ápolása mellett – a korszak egyéb zsidó iskoláihoz hasonlóan – a hazafias ünnepekre is hangsúlyt fektetnek. Az Óbudai Hitközségi Értesítő így számol be az iskolaév kezdetéről:

Iskolamegnyitás. A zsidó iskola megnyitása alkalmából az első péntek délután a hitközség az iskolaszékkel együtt, az újonnan épült díszteremben
mincha
után ünnepélyes keretek között gyermekistentiszteletet rendezett. A főkántor elénekelte a 
Máhtovut
, utána a főrabbi beszélt és az atyák fejezetének közismert mondása kapcsán: „Gondold meg, mi van fölötted, egy mindentlátó szem, egy mindenthalló fül és minden cselekvésed könyvben jegyeztetik fel” istenfélelemre, hazaszeretetre és a szülők és tanítómesterek iránti hálára buzdította őket. A végén elénekelték a Himnuszt. Öröm volt nézni a szent buzgalmat, amely a csöppségek  csillogó szeméből sugárzott.
A tantestület, mely ilyen lelkes ifjúságot nevel, minden dicséretet megérdemel. (Óbudai Izraelita Hitközségi Értesítő 1927. 1. évf. l. sz. 7.o.)

1929. október 6-án Istentisztelet keretében emlékeztek meg az évfordulóról, majd március 15-ét ugyancsak megünnepelték a díszteremben. Ugyanebben az évben magyar hetet is rendeztek. (Óbudai Izraelita Hitközségi Értesítő 1920-1930, 16.o.)

[1] Vándor Andor: Weisz Béla (nekrológ)

Még előttünk van szikár alakja. Még látjuk szelíd, bánatos mosolyát, mellyel örök búcsút int kartársainak, tanítványainak, iskolájának. Még látjuk magunk előtt, amint átszellemült áhítattal megcsókolja a
mezuzát
és gyors léptekkel elindul...

Elindult gyorsan, pontosan, a kötelességteljesítés mezejére, tanítóhoz illő pontossággal. Elindult, hogy soha többé ne térjen vissza azokhoz, akiket szeretett, akik őt szerették, elindult a halhatatlanság felé.

Peszach
félünnepének első napján jött a lesújtó hír. Öreg postás bácsi kezében a vöröskeresztes levél, meleg tekintetében a részvét sugárzása. Megszólalt az ajtó csengője... egy  pillanat... és egy boldog vár, egy boldog családi tűzhely, melynek lakói derűs reménykedéssel, bizakodó hittel várják haza a férjet, az apát, a testvért, ez a boldog vár pillanatok alatt romokban hever. Megdördült az ég és megnyílt a föld... Szörnyű a pusztulás. Nincs többé férj, nincs többé apa, csak irtóztatóan földre sújtott bánatos özvegy és két szomorú kis árva.

Nem! Nem hisszük, hogy igaz lehet e vészes hír. Napokig és még ma sem tudunk belenyugodni abba a rideg szűkszavú értesítésbe, mely hírül hozta elmúlását onnan távolról, ahol a könyörtelen Halál kaszájával aratja a fiatal életek hosszú, hosszú sorát válogatás nélkül.

40 éves fiatal életét,mint a többi mártírhősök az áldozati oltárra helyezte és íme elfogadtatott.

„1943. április 1-én meghalt és ott el is temették.”

40 évet élt. Élete nyitott könyv volt, melyet a kérlelhetetlen végzet könyörtelenül becsukott.

1903-ban született Óbudán és itt is nevelkedett. A patinásan régi Óbudának ódon levegőjét szívta magába és maga is úgy érezte, hogy elválaszthatatlan része annak, amit Óbudának neveznek. Korán árvaságra jutott, özvegyen maradt édesanyja nevelte nagy gondok közepette, hogy majdan öregségére támasza legyen. Weisz Béla maradéktalanul eleget tett a tórabeli parancsnak, a szülők iránti tiszteletnek. Gyermek ne szeressen jobban édesanyát, mint ahogy ő szerette. Bár egyszerű zsidó családból származott, önmaga mélyen vallásos, sőt több, fanatikus megalkuvást nem ismerő rajongója volt hitünknek. Kann Sámuel, a hírneves óbudai dájon volt mestere, aki mélyen beleoltotta - mint a kertész a vad csemetébe a nemesítő rügyet - az Istenfélelmet és a tudásvággyal párosult jámbor vallásosságot.

A templom volt második otthona. Az ősi zsinagóga ódon falai mágnesként vonzották és amikor kinyílt annak kapuja, lettlégyen az kora hajnalban, vagy késő éjszaka, sohasem hiányzott onnan. Szinte tartozéka volt a templomnak, melyet nélküle nem lehetett elképzelni.

Megosztotta magát a templom és az iskola között. Békés, jámbor, türelmes lelke megpihent e megszentelt falak között és öregesen visszavonult, zárkózott természete itt bontakozott ki igazán. Az iskola, a gyermekzsivaj és a templom voltak az ő éltető elemei.

Iskolánkban - melynek 22 éven át tanítója és 15 éven át egyben igazgatója is volt - hirtelen és félelmetesen elült a gyermekzsivaj, amikor a borzalmas és elhihetetlen hír megérkezett. Lehetetlen, hogy ő már nem magyaráz többé és nem simogatja meg a könyvük, irkájuk fölé hajoló apró fejeket. És mégis, a valóság nagyon, nagyon fájdalmas. Csacsogó gyermekszájak nem várják már többé tőle a feleletet és nem fogják többé kezét, ruháját pajkos, csintalan kis kezek.

Nem látjuk többé ide-oda siető törékeny alakját. Mert mindig sietett, csak gyorsan, gyorsan... Mintha megérezte volna, hogy életének rúgója ily korán fog elpusztulni... Hogy kevés az idő, minden percet ki kell használni.

Jóságos szívű Tanító bácsi volt. A végtelenségig türelmes lelke nem fogta föl a rosszat, aminthogy tanítványain is mindig csak a jót kereste és azt meg is találta.

Megtestesítője volt a hilléli felebaráti szeretetnek. A toprongyos templomi koldus épúgy, mint a szülőtlen árva, vagy a bajbajutott szegény egyformán gondját képezte. A segíteni akarás volt életének egyetlen célja. Ez a felebaráti szeretet és segítőkészség hatotta át a kartársi együttműködésben is. Lázongástól mentes, békés lelkületét a tényekbe való maradéktalan belenyugvás jellemezte és szinte élő konzervativizmusa az Istenben való bizalomnak sziklaszilárd hordozójává tette.

Mélyen vallásos lelkét minden vonzotta, ami zsidóságával kapcsolatos volt. Feltárta az ősi zsidó óbudai hitközség relikviáit és archivumát. Szorgos munkájával lehetővé tette az Óbudai Zsidó Múzeum létrehozását, melynek őre és levéltárosa volt.

Fájdalomtól sajgó szívünkkel együtt zokogtunk és siratjuk ma is az eltávozottat a megtört szívű feleségével és a bánatos kis árvákkal. Megpróbáltuk az álomvilág csábos reménysugarait magunk előtt megvillantani, de az élet rideg valóság és bele kell nyugodnunk a Sors rendelkezésébe.

Weisz Béla igazgató és tanító elindult és meghalt, a hazájáért, a családjáért és százezrekért, akik itthon maradtak.

Kartársai, tanítványai és mindazok, akik ismerték, kegyeletes szeretettel őrzik majd egy igaz ember és hűséges tanító emlékét.

„Zécher cadik livróchó.”


(Izraelita Tanügyi Értesítő, 68. évf. 1943, 10. sz. 78-79. o.)