Iskola
Az iskolát imádtam, volt benne minden: tanulás, társaság, élmények és tanítók, akik életemben mint örök minták álltak előttem: az ő szellemükben tanítottam, neveltem, sok-sok, talán ezrével tanulókat – tanárokat, és szerénykedve mondhatom, hogy azok is szeretnek engemet…Én, aki 44 évig voltam tanár és 29 évig iskola igazgató, nem egyszer elfogott a vágy, amikor az óbudai iskolánkra emlékeztem, ahol a fiúk és lányok egy osztályban tanultunk, játszottunk a szünetben az iskola udvarán, énekeltünk…
A 4-ik osztály folyosóján állt a harmónium, amin Ibolyka tanító néni játszott. Férje, Vándor Andor, a negyedik osztály tanítója vezényelte a kórust főleg ünnepeken, amikor a szülőket meghívták.
Életemben mint pedagógus sok első osztályt láttam a világon, de egyik sem hasonlított a mi osztályunkra, mert a legmodernebb szerű dobogó és táblák voltak ott, amiket fel lehetett hajtás szerint lapozgatni, mint egy könyvet.
Pészáhkor
még a leggyöngébb tanuló is tudott
írni és olvasni magyarul, és héberül is kezdett tanulni. Fegyelem és tisztaság volt. Első osztályban Jolánka néni
, második osztályban a magas Weisz tanító bácsi tanított, ő volt az iskola igazgatója. Szerettük őt, mert éreztük, hogy ő is szeret bennünket, még ha csintalanok is voltunk. Harmadik elemiben az Ibolyka néni, aki sajnos nem jött vissza, a természetrajz órán megmagyarázta, hogy hogyan nőnek és csíráznak a palánták, és hogyan születik meg a kisgyerek természetes módon. Komoly lázadás volt a szülőknél, de mi szerettük őt nagyon.Télen le kellett venni a csizmánkat, mielőtt bementünk az osztályba, és felvettük a papucsokat, amit otthonról hoztunk. Ez mindig jó alkalmat adott, hogy a lányok csizmáját eldugjuk.
Tanultunk magyarul, volt hittan óra, természetrajz, számtan, rajz, kézimunka, torna, ének, stb. A szünetben, aki előfizetett tejet vagy kakaót, elővehette, ihatott az osztályban az uzsonna mellett. A „hosszú Weisz” nagyon vigyázott, és állandóan mosta a fejünket, hogy az uzsonnát szalvétában vagyunk kötelesek hozni otthonról.
Engemet Sinainak hívtak, de harmadik elemiben az történt a nevemmel, hogy az „a” betűt lehúztam, és kijött egy „g” betű. Az iskolatársaim:
Menczelesz Öcsi,
Jaki (Jakobovics Feri) azóta is úgy neveznek, hogy Singi Zsiga.
VallásA negyedik osztályban a tanulás minden órán úgy kezdődött, hogy felálltunk és imádkoztunk. Reggelente a
Ma tovu
imádságot énekeltük. Gellért Gabi kolléganőm, aki nemrég meghalt itt Izraelben, azt mesélte, hogy amikor a Zichy utcában helyettesként tanított talán 1939-40-ben, a héber ima után „Az én Istenem jó Istenem kezdetű” kis imát is elmondották.
Chanukakor
, amikor a szülőket meghívták, gyertya gyújtás volt, és minden ünnepen színdarabot is előadtunk. A chanuka volt részemre a legszebb ünnep. Azok az énekek, az áldás, az ima, amit magnóra énekeltem, visszavisz a Zichy utcába. (Hallgasd a két
chanuka dalt, amelyeket S. Gyuri 77 évesen énekel Naharian Izraelben!) (Lásd a
chanuka műsort is későbbről, 1943-ból.
)Én, mint akinek jó és állítólag szép hangja volt, péntek esténként és az ünnepeken szólót is énekeltem. Alter Miksa volt a főkántor, vagány „strici” fiát Alter Jóskának hívták. Egy évvel fiatalabb volt nálunk, szerettük őt. (A kántor, Alter Jóska az iskola legfölső, Weisz tanítóék és Neumann József, a főrabbi pedig az iskola első emeletén laktak.
Mikor már középiskolába jártam, a hittantanár nem egyszer meghívott, hogy miután jó hangom van, és az óbudai templom kórusában is énekelek, vezessem az istentiszteletet elő- imádkozva. Egyszer szombat délutánra is elhívott az óbudai nagytemplomba, ami gyönyörű volt. Boldog voltam. Az egész társaság átjött, én megálltam ott, ahol a főkántor a kórussal imádkozott, fölmentem a lépcsőn, hogy kivegyem a Tóra könyvét, és én vezettem az egész imádságot. Tetszett a tanítónak, a gyerekeknek, aztán büszkén hazamentem, és majdnem kipukkadtam.
ÉpületMielőtt bementünk az iskolába, a folyosó előtt négy lépcsőn kellett felmenni. A fal bal oldalán egy nagy
emléktáblán Dr. Scheiber Ignácnak, az iskola alapítójának neve állt. A folyosó végén egy kis szoba az iskola szertára volt.
Árvaság, túlélés12 éves korom óta egyedül vagyok, mert az apámat és az anyámat elvitték, mivel egyiküknek sem volt magyar állampolgársága dacára annak, hogy apám budapesti születésű katonatiszt volt. Apámat 1942. augusztusában elvitték Kamenyec Podolszkba követ fejteni, anyámat Auschwitzba vitték. Egyetlen örökségem édesanyámtól az imakönyve. Engemet a nagyanyám bujtatott, és amikor elvittek a halálmenetbe, Ürömön át mentünk. Ott egy
pap
az összes gyereket kivette a sorból, és visszamentünk egy vöröskeresztes házba, ahonnan meglógtam, és bujdostam, amíg az oroszok megérkeztek Pestre.
Háború utáni identitásÉn büszke izraeli zsidó vagyok. Nem vagyok vallásos, de mint zsidó és humán szakos, kitűnően tudom a vallásnak az összes követeléseit. Az ünnepeken járok templomba, és a Bibliában nagyon jól feltalálom magamat.