MAYER TIBOR 2007 SZEPTEMBERÉBEN POSTÁN ELKÜLDÖTT EMLÉKEIAnyai nagymamám, Totisz Malvin vallásos házat tartott. A Pacsirtamező utca 27-ben, a Timár utca sarkán, a rendőrség mellett laktak. A Fischer ház volt ez. Az egész család összegyűlt nála, a
széder estét
is ott tartottuk. 1941–ben Malvint Galíciában született férjével, Hoffer Jákovval és a többi külföldön születettel együtt
Kamenyec Podolszkba
vitték.
Ott pusztultak el.
Zichy utcai iskola, zsinagógaNégy osztály volt az iskolában. Az igazgatót Weisznek hívták, a második emeleten lakott. Sok bajt okoztunk neki, de jó ember és tanító volt. A lányára, Zsuzsira emlékszem, vele együtt tanultam. A nagyobbik Weisz lány eggyel feljebb tanult. Mellettük lakott az iskolában Alter, a kántor, és a fia, Józsi. Alter Józsi négy éven át jó barátom volt. Apja mindig apámmal együtt vonult be munkaszolgálatra. Neumann rabbi az első emeleten lakott. Volt tornaterem, és felette egy terem az ünnepségekre:
chanuka
,
púrím
,
szukkót
. Lent az udvaron volt egy kis templom az idősebb emberek napi imádkozására. A Lajos utcai templomban lent 200-250 embernek volt hely, fönt pedig még legalább 50-70 hely az asszonyoknak.
DeportálásAmikor gyalog hajtottak minket a téglagyár felé, nagyapánk testvére, Jenő elkiáltotta magát:
ti svédek vagytok
, ami szerint papírjaink vannak. Igy sikerült megmaradni. Anyukámat és barátnőjét gyalog vitték a halálmenetbe Ausztria felé. Mert aki elesett, azt a nyilasok vagy a csendőrök lelőtték. Sokan öngyilkosok lettek éjjel, és reggel ott hagyták, aki meghalt.
A határon anyám találkozott valakivel, akinek apám évekkel előbb tett egy nagy segítséget. Ő kereste a feleségét és húgát, hogy megmentse őket. De sajnos elkésett egy nappal, és mivel anyámat jól ismerte, odaadta neki és barátnőjének a papírokat. Visszajöttek Pestre. Közben a testvéremmel, Évával helyet kerestünk, ahol lakhatnánk. Tizenhárom évesen két bőrönddel és a hátamon Évával, aki hét évesen semmit nem ért és nincs fogalma semmiről. Emlékeztem, hogy anyám barátnője a közelben lakik. Odamentünk, s azt mondtam neki: nincs hova menni, nem megyek tovább, kérem, segítsenek. Először is megmosakodtunk, és kaptunk valamit enni. Ott aludtunk náluk, és másnap is gondoskodtak rólunk. Két nap múlva elvittek bennünket a Teleki utcai gyerekotthonba. Egy hét után anyám megtalált minket, és magához vitt. A Csáky utca 18–ba, védett házba kerültünk. Volt, akinek igazi, volt, akinek hamisított papírja volt, és vártuk, mi lesz velünk. Testvéremet három barátnővel kirakták. Segítséget kértek az utcán. Barátnőnk fia meglátta Évát, és visszahozta, így együtt volt a család. Aznap éjjel az oroszok kezdtek bombázni. Elindultunk a gettóba nagymamám testvéréhez, ahol két szobában tizennégy ember lakott. Közben sárgaságot kaptam. Nem ettem és nem ittam, így elég volt nekik az ennivaló. 10 napig csak aludtam. 1944. január 18-án az oroszok betörték a gettó falát, és rögtön kimentünk.
ÚjrakezdésJenő bácsi feleségénél, Katicánál voltunk két-három napig. Haza akartunk menni, de csak a befagyott Dunán lehetett átkelni. Rögtön az elején becsúsztam a jéghideg vízbe, de sikerült kimászni. Később anyám barátnője alatt szintén beszakadt a jég. Orosz katonák segítségével kihúzták. Rombolt lakások, ellopott vagyon várt minket. Lassan sikerült megtalálni némi holminkat, és új életet kezdtünk. Ha tudtam volna, milyen nehéz napokat fogok látni, rögtön elmentem volna máshova, de anyámnak a nyolc éves kislánnyal kellett a segítség a létezéshez. Aztán anyám férjhez ment egy nem jó emberhez, és nem akartam állandóan veszekedni. Lassan elhatároztam, hogy elmegyek otthonról.
Később testvérem is férjhez ment, kiment Bécsbe, majd pár év múlva anyámat is odavette. Évával jó a kapcsolatunk.
VallásNem vagyok vallásos, de igyekszem lehetőség szerint megtartani a zsidó ünnepeket.
Peszáhkor
viszont nem eszem
maceszt
, mert fáj tőle a hasam, és a
jóm kippúrt
nem tartom, mert sok orvosságot szedek, amit evés után kell bevenni.