Jaki hónapokon át e-mailben küldte Magyarországra emlékeit, amelyeket apró változtatásokkal közlök az alábbiakban. (G. E.)
Családi házak ÓbudánA családnak két háza volt Óbudán. A Vörösvári utca 3. szám és a 16. szám. (Lásd a
Vörösvári úti képen Weisz Számi házát és környékét.
) A 3-ban mi laktunk, illetve a Jakobovicsék, a 16. szám alatt pedig Barnai Márkusz és családja, Gyuri, Öcsi (István) és Ági. A csillagos ház, ahol laktunk a nyilas éra alatt, az a Steiner szalmás háza volt a Vörösvári utca 11. szám alatt. Onnan szöktünk át Pestre.
Zichy utcai emlékek: tanítók, iskolaépület, osztályok, szünetek 1936. szeptember elsején, reggel nyolckor megszólalt a csengő a Zichy utca 9. számú házban levő zsidó elemi iskolában, és elkezdődött egy korszak, mely mai napig is él az emlékezetemben. Ez a kis iskola, mely négy teremből és egy két részre osztott illemhelyből állt, volt négy éven keresztül életünk központja. Nem volt tanítói szoba sem. A tanítók ott álltak a szünetekben a folyosón egy kis gömbölyű vaskályha körül beszélgetve. Amikor a hitközségi elnök, (úgy becézték, hogy kis Szamek) jött látogatóba, őt is ott fogadták a kályha körül. (Sajnos már nem emlékszem hogy a kályhát j-vel írják-e vagy ly-nal). Az első elemi rögtön a bejáratnál jobbra volt. Vele szemben a második osztály. Az első elemi mellett az udvar irányában a harmadik osztály, és vele szemben a negyedik, és utolsó osztály az iskolában. Az első osztályt Gyenes Jolán (Jolánka néni) tanította, aki az én szememben a legszigorúbb tanító volt az iskolában. Legalábbis én még őt nevetni, vagy akár mosolyogni nem láttam. A második osztály tanítója, és egyben az iskola igazgatója a Weisz tanító volt, akit mi nebulók hosszú Weisznek tituláltunk a magas termete miatt. A Weisz tanító bácsira két dolog miatt emlékszem jól. Az indiánokról szóló meséiről és az ő büntetési módszereiről. A hosszú Weisz egy okos, de végtelenül szerény ember volt. Jó tanító volt, de szigorú is. Addig, míg Jolánka néni a sarokba állította a rosszcsont fiúkat (a lányokat nem volt szokás megbüntetni), a hosszú Weisz (őt így becézték a gyerekek), meghúzta a srácok pajeszát, amely fájdalmasabb volt, mint a sarokban állni, de viszont kevésbé megszégyenítő. Amennyiben nem ismernéd e kifejezést, a pajesz az a hajrész, amelyik a fülhöz lapul, és annak meghúzása komoly fajdalommal jár.
A harmadik és negyedik osztályokat a Vándor házaspár tanította. Vándor (Mérei) Ibolya és Vándor Andor. Az Ibolyka néni nagyon jó lélek volt, soha nem emelte fel hangját, és soha nem büntetett meg senkit. A férje, egy kissé gőgös és önfontosságú, (meg kell hagyni, jóképű, mint ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja) (lásd az osztályképeken) férfiú vala, akinek az volt a mániája, hogy minden cipőjébe be volt építve egy nyikorgó. (Száraz bőr, amely síró hangot adott ki minden lépésben. Ilyen cipőket rendszeresen önfontosságú emberek viseltek.)
Apropo cipő. Az én apámnak, Jakobovics Miksának cipő üzlete volt a
Vörösvári utca 3.szám alatt. Az akkori szokások szerint a nagy ünnepek előtt megajándékozták a főrabbit és a gyerekek tanítóit ajándékokkal. Így például a főrabbi minden
ros hasána
előtt kapott egy nagy pontyot (legalább 2 kilóst), és a Jolánka néni egy pár cipőt, mérték utánit. A Jolánka nénivel az volt a baj, hogy már rég befejeztem az iskolát, de ő buzgón jött minden ros hasána előtt méretet vetetni magának.
Majdnem elfelejtettem megemlíteni a Zichy utcai iskola legfontosabb alakját, a Józsi bácsit. A Józsi bácsi, (nem zsidó) volt az iskola szolgája. Az ő feladata volt tisztán tartani az iskolát, megrakni tüzelővel a kályhákat (szénnel és koksszal), és ami legfontosabb volt, a magán jellegű küldöttségei. Ezen magán jellegű fuvarsághoz tartozott például hazamenni a gyerekek szüleihez, hozni egy száraz bugyogót, ha valaki esetleg bepisilt.
A Zichy utca 9. szám egy három emeletes bérház volt, ahol az iskolán kívül az Óbudai Hitközség irodái voltak, mint például a főrabbi, Dr. Neumanné és a főkántoré is. Lent az udvar, amely egy négyszögletes zárt terület volt, az iskolát szolgálta. Ez a fent említett hancúrozás abból állt, hogy a harmadik osztályosok megrohamozták a negyedik osztályosok által védett várat, próbálkozva azt elfoglalni. Ez a rohamozás a Zrínyi Miklós kitörésének pontos másolata volt, és az ezt kísérő üvöltések nemegyszer kihozták sodrukból a különben békésen élő Óbudai Hitközség megválasztottait. Az első és második osztályosok áhítatosan, de csak messziről nézték a dúló csatát.
Anekdoták, pletykák Néha megjelennek szemem előtt különböző képek a sulival kapcsolatban, mint például a havazással gazdag telek. Annak idején még sok hó hullott Óbudán, és többször előfordult, hogy térdig gázoltunk a hóban, hogy eljussunk a Zichy utcába. Mi, a harmadik és negyedik osztályos fiúk versenyeztünk azért a kegyért, hogy lehúzhassuk a lányok hócsizmáját. A Sonnenwirth Vali csizmáját senki sem akarta lehúzni, nem tudom miért, de így volt. Ha ha ha. Emlékszem, hogy egyszer összeverekedtünk Weisz Robival, hogy ki fogja lehúzni a Winter Évi csizmáját! Úgy sípcsonton rúgtam szegényt, hogy tán a mai napig is haragszik reám?!
Egy másik anekdota a Sinai Árpáddal kapcsolatban: A Sinaiék ott laktak valahol a Veder utca környékén, nem messze a korcsolya pályától. Ahogy leesett az első hó, Árpit anyukája (egy nagy robosztus asszony volt szegény), egy szánkón húzta be az iskoláig. Így ment ez napról napra. A Vörösvári utcán, a Tavasz utcán, a Polgár téren keresztül, egészen a Zichy utca 9. számig. Ha eszembe jut Árpi szerencsétlen szüleinek sorsa, csak szomorkodni tudok. Idegen állampolgárságuk révén, 1940 egyik éjszakáján, egy razzia a lakásukban, kitoloncolták őket a lengyel határra, és ott meg is ölték valamennyiöket. Árpi el volt bújva az ágy alá, és így menekült meg.
A Sinai Gyuri annyira szerette a Zichyt, hogy vasárnaponként mint középiskolai tanuló, mikor a Kórház utcai polgári szünetelt, megjelent a Zichyben a tanítói kar vendégeként. A tanító őt oda ültette maga mellé a pódiumra, és hagyta, hogy megjátssza a "tanító bácsit", hogy feltegyen kérdéseket a tanulóknak.
A Zichy ugyanis működött vasárnaponként, de szombaton zárva volt. Singi itt Izraelben is mint tanító, s később mint igazgató működött egy iskolában.
Neológ zsidóság, tantárgyak az iskolában, zsidó ünnepek, kóserság
A Zichyn belül nem volt talmud tanítás. Mi viszont nem voltunk vallásosak, és nem jártunk sem
héderbe
, sem
jesívába
. Mi, és mindazok, akik a Zichy utcai iskolában tanultak, a neológ zsidósághoz tartoztunk. Először magyaroknak vallottuk magunkat, és csak másodfokon zsidóknak. Így például, a főrabbi, akit dr. Neumannak hívtak, és aki szintén a gettóban vészelte át a vérkorszakot, annyira neológ volt, hogy a saját fia, ha hazajött a rabbiképzőből, nem evett a saját szüleinél, mert nem tartotta őket elég kósernak!
Az iskolán belül tanultuk a Torát (az első öt könyvet), és azok magyarázatát, mint tantárgyat. A felsorolt ünnepekről magyarázatot a történelem órán belül kaptunk. A
Chanuka
ünnepeken természetesen
trenderliztünk
, mégpedig földimogyoróval.
A trenderlinek négy oldalán levő betűk: n, g, h, p azt jelenti, hogy,: nesz gadol haja po. Magyarul: nagy csoda volt itt. Mi ezt így használtuk: hogy ha az N-re esett, az nix-et jelentett, szóval nem kaptál semmit. Ha a Gimmelre fordult, az Ganz-ot jelentett, illetve elvitted az összes mogyorót. Ha a He-re fordult a trenderli, az halb-ot ért, és elvitted a fél bank mogyorót. És így tovább.
Természetesen jártunk minden péntek este és a nagy ünnepeken a zsidó templomba imádkozni. Kb. ebben különbözött a zsidó elemi az általános elemi
iskolától. Ezen kívül hangsúlyozták az általános kóserság betartását. Így aztán ha elkaptak egy nebulót, hogy tízóraija egy vajas zsemle téliszalámival volt, azt nyilvánosan megdorgálták! A zsidó iskolában szombatonként és a zsidó ünnepekkor szünetelt a tanulás.
Mint már mondtam, a templomjárás péntek esténként és szombatonként kötelező volt. Azonkívül, hogy a legtöbb gyerek tagja volt a kórusnak, amely Alter József által volt vezetve, és amely szerepelt péntek este a
kábbálát sábbátnál
, mint az ünnepeken, ha valaki nem jelent meg a templomban, az már a rossz nyelvek áldozatává lett. Így például ha találkozott a Kemény bácsival az utcán (aki teljesen vak volt, és a gyerekek segítették átkelni a kocsiúton), megkérdezte, hogy hívnak fiam, ott voltál- e szombaton a templomban? Vagy ha egy kereskedő nem jelent meg a nagy ünnepeken a templomban, annak esetleg elkerülték az üzletét!
BocskaiAmi az öltözéket illeti, a Zichyben nem ismertük a Bocskai öltözéket, és március 15-én csak a kokárda volt kitűzve a kabátunkon, de az sem volt kötelező. Nem tudok a lányok pártájáról, sem mellényükről. Abban pozitív vagyok, hogy az nem volt a Zichyben. A Kórház utcai iskolában viszont a díszmagyar ( a Bocskai, ahogy te nevezed), kötelező viselet volt. Ha megjelentünk csoportosan, mint például a kórusunk látogatott el egy másik iskolába, a díszmagyar viselet kötelező volt. Március 15-én a kokárda kötelező volt.
VallásMi a szárnyasokat, mint a baromfit vagy a liba húsát az óbudai zárt piacon, a Weisz libásnál vettük. A marhát, borjút stb., azt a pesti Nagy és Eichner kóser hentesnél vásároltuk. Pesten volt egy híres kosher hentes, Rebenvurcel, ahol a nagyon vallásos zsidók vásároltak. Különben anyám minden húst kikóserozot otthon.
ZsinagógaA földszinten imádkoztak a férfiak, és ott volt a frigyszekrény, ahol a
tórák
voltak elhelyezve.
A második emeleten volt a női karzat, elfarácsozva, amely mögül kukucskáltak ki a nők, és ott sírdogáltak, ha a kántor szépen énekelt. A nők mindig sírdogáltak, mert a kántor mindig szépen énekelt.
Ugyanazon az emeleten, a frigyszekrény fölött, volt a templom kórusa, melyet az Alter József oktatott és vezényelt. Ha szépen énekelt a kórus, akkor is sírtak a női karzaton.
Keresztény barátokVolt egy keresztény barátom, akihez szoros barátság fűzött 4 éves koromtól egészen 1940-ig. Utunk elvált, mikor ő elkezdett tanulni az Árpád Gimnáziumban. A háború idején egyszer találkoztunk véletlenül az utcán, és mindketten félre néztünk. De én ezért nem nehezteltem őrá soha. Abban az időben barátkozni egy zsidóval nagyon kockázatos volt. Érdekes módon, a barátság felújult közöttünk 50 éves szünet után, és azóta minden alkalommal, ha arra járok, találkozunk egymással.
Antiszemitizmus, Kórház utcai polgáriAz én utam az iskolába, és onnan haza, a Tavasz utcán keresztül ment. Ha meg akartam rövidíteni az utat, akkor a Kálvin közt használtam a Tavasz utca helyett. Ott viszont lestek ránk a zsidóverők, és nemegyszer véres orral érkeztem haza az iskolából.
Ami a Kórház utcai polgári fiúiskolát illeti, szintén nem volt könnyű dolgunk. Volt, nem egy antiszemita tanárunk az iskolában. A történelem tanár, aki állandóan zsidózott, és a kézimunka tanárunk, aki minden alkalommal, ha bejöttünk az osztályba, kikiáltotta, "A zsidók bevonulása Egyiptomba", az óra végén pedig " a zsidók kivonulása Egyiptomból", stb, stb. Negyedik osztályos koromban kaptam a nagynénémtől ajándékba egy vadonatúj gyönyörű, fehér vászonból készült arany hímzésű bocskai sapkát. A szünetben egyik gyerek belevizelt, hogy ezzel mutassa ki zsidógyűlöletét és hazafiasságát. Annyira megrázott a dolog, hogy agyonvertem volna a gazembert, ha tudtam volna, hogy ki tette. Így hát a hugyos sapkával berohantam az igazgató szobájába, és követeltem, hogy találja meg a tettest. Erre ő azt mondta nekem, "drága fiam, én veled érzek, de mit tudok tenni? Te okos fiú vagy, és tudod, hogy a mai légkörben nem tehetek ellenük semmit" Az igazgató neve Székely Vilmos volt. Ami Fekete Győzőt, a kémia tanárt illeti, nem emlékszem, hogy különösen antiszemita lett volna. De tán azért, mert én kedvenc tanítványa voltam.
Most leírok egy régi epizódot a múltból. A Kórház utcai fiú polgárinak három párhuzamos osztálya volt: az A, B, és C. Az A-ban tanultak a jobb családok csemetéi mint a katonatisztek, minisztériumi tisztviselők és az értelmiségi leszármazottak. A B-ben a kereskedők, banktisztviselők gyerekei. A C-ben a téglagyári munkások, svábok, az elszegényedettek és a zsidók gyerekei. Egy napon, mikor a mi osztályunkban megjelent a tisztelendő úr, hogy megtartsa a hittan órát, mi zsidó tanítványok át lettünk transzportálva a IV. A osztályba mint vendégek.
A Fekete tanár úr osztályába, ahol osztályfőnöki órát tartott. Egyszerre kinyílt az ajtó, és az igazgató Székely Vilmos behozta a főfelügyelő urat a díszosztályba. A Fekete, aki kémia tanár volt, jó benyomást akart kelteni a főfelügyelőn, megkérdezte: na fiúk, ki jelentkezik levezetni a mész beoltását a felügyelő úrnak. Nagy a csönd, nincs vállalkozó. Erre a Fekete: annak, aki vállalkozik rá, kijavítom az év végi jegyét. Senki nem szólt egy büdös szót. A dolog kezd egy kissé kellemetlenné válni. A Fekete rám néz, és azt mondja, : "Jakobovics fiam, gyere ki a táblához, és ha kell, segíteni fogok neked." Dobja a krétát, én azt elkapom a levegőben, bal kezemet a hátam mögé húzva, percek alatt megtelt a tábla képletekkel, minden segítség nélkül. Láttam a Fekete arcán a széles mosolyt és a megkönnyebbülést. A főfelügyelő kézfogással fejezte ki elismerését a tanár úr nívós osztályának, felkelt, és megelégedetten távozott. Fekete tanár úr, mielőtt elhagyta az osztályt, így búcsúzott: Ma mindnyájan köszönettel tartozunk a C osztály vendégtanulójának, hogy megmentette a minta osztály becsületét.
A
bizonyítványt 1944. június közepén kaptuk meg.
Ez volt az iskolai év vége, úgyhogy nem kellett az iskolát elhagyni. De az új évet már nem lehetett elkezdeni, úgy a zsidótörvények szerint, mint a front gyors közeledése miatt. Nekem úgyis iskolát kellett cserélnem a folytatáshoz, mert a Polgárit már befejeztem.
Zichy utcai „osztálytalálkozó” a gettóban Persze, hogy emlékszem a
Menczelesz Jóskával való találkozásunkra a gettóban. Őt a svéd diplomata vette le a deportációs vonatról Hegyeshalomnál, mielőtt elhagyták Magyarországot, és visszahozta a gettóba. Ő is a Klauzál utca 9. szám alatt volt velünk együtt. A gettóban találkozott egy óbudai ismerőssel, Gutman órás feleségével, aki a védelme alá vette.
Nyilas rémuralomAz én anyámnak 7 testvére volt (vele együtt 8 Barnai testvér). Ebből Óbudán éltek négyen (Mór, Márkusz, Árpád és Gizella), és a többi négy Pesten élt. A sors úgy hozta, hogy az óbudaiak mind a nyilasok áldozatai lettek, míg a Pesten élők megmenekültek. Annak dacára, hogy mi átmenekültünk Pestre, még időben, anyámat a sorsa, mint óbudait, ott is megtalálta. Szomorú. Nem? Még egy furcsa dolog az óbudai Barnai testvérekkel összefüggésben. Feleségeik, férjeik és gyermekeik mind megmaradtak sértetlenül. Mintha a sors csak őket kereste volna. Például a Márkusz felesége, Ilona, ugyanabban a vagonban volt anyámmal együtt. Őt a nyilas levetette a vagonból és bevitette a gettóba. Anyámat nem hagyta leszállni. (Lásd
Barnai Ági emlékeit)
A háború után, miután Anyánk nem tért vissza, elhagytuk Magyarországot 1945 decemberén, útban Izrael felé.
Cionista kukac, 1945-ös aliánk
1945. január 17-én kinyíltak a gettó falai, és a Klauzál utca 9-ből szaladtunk ki a gettóból, rohanva az oroszok irányában. Nem tudván, hova menjünk, követtük az idősebb gyerekeket, akik Zugló felé tartottak, egy árvaház felé. Az árvaházat felkeresték a különböző cionista mozgalmak, amelyek szervezkedtek, és tagokra volt szükségük. Öcsém és én tudatában voltunk a "veszélynek, hogy a csatlakozásunk Palesztinába vezethet". De viszont az ajánlatukat nem lehetett visszautasítani. Azzal csalogattak, hogy náluk mákos tésztát lehet enni!!!!!!!! Csak a gondolat mámorba sodort bennünket. Látva a veszélyt, úgy határoztunk, hogy csatlakozunk a Dror Habonim mozgalomhoz, jól teleesszük magunkat mákos tésztával, és elszökünk onnan. (Ember tervez, Isten végez!). Mákos tészta nem volt, de etettek, megfürösztöttek, ruhákat váltottak nekünk, úgyhogy lassan–lassan visszatértünk emberi formánkba. Közben június közepén ránk talált apánk, aki átélte a munkaszolgálat rémeit, és hazavitt bennünket Óbudára. (Újszegeden talált
ránk). Próbáltunk beleilleszkedni az életbe ott, ahol abbahagytuk. Én kezdtem tanulni az Abonyiban, apám kezdett kereskedni mint valaha, de ez nem ment. Mi úgy éreztük, hogy nem szabad ott maradni egy országban, ahol megölték anyánkat, ki akartak irtani minket is. Meggyaláztak és megkínoztak minket mint embereket. Ezt nem lehet csak úgy elfeledni, mintha nem történt volna semmi. Csupán azért, mert a nyilasok átiratkoztak a kommunista pártba. A cionista kukac már bennünk élt, és tetszett a gondolat, építeni egy új hazát, ami a mi hazánk lesz, és ahol meg tudjuk védeni magunkat, ha ránk támadnak. Így hát visszatértünk a Dror Habonim mozgalomba, amelynek keretében elhagytuk a régi hazát, útban az új hazánk felé 1945. december elején. (Velünk tartott
Sinai Gyuri Árpád is, aki szintén látható a Zichy utcai zsidó
elemi fényképén.) Az út cirka 21 hónapig tartott. (Ebből hat hónap Cipruson egy fogolytáborban.)
A nyilas uralom alatt, sőt még a Horthy rezsim idején is, nap mint nap hallottuk a gúnyolódást, " zsidó, menj Palesztinába". Mi ezt meg is tettük, és a mai napig sem bántuk meg!
Zsidó MúzeumAmi a
Zsidó Múzeumot illeti, tudtom szerint az a zsinagóga padlásán volt, a női karzat felett. [Lajos utca 163. G. E.] Egy szűk csigalépcső vezetett a kis múzeumi gyűjteményhez, mely régi tóratekercseket, tóraköntösöket, ezüst tóra diszítéseket, és régi könyveket foglalt magában. Nemigen látogatta valaki is e múzeumot, és szerintem inkább raktár, mint múzeum volt. Egyszer a nyolcvanas évek derekán ott voltam, és le akartam fizetni az őrt, de ő szerinte az épület teljesen üres volt. Minden kegyszert, tóratekercset, vagy bármi mást elraboltak. Akkortájt a Zsinagóga épülete a Magyar Televízió raktáraként szolgált.
Vallás a háború után Ami a vallásosságot illeti, sohasem tartoztunk az orthodoxiához, úgyhogy akkor is, mint ma, csakis a főünnepeket tartottuk meg. Ilyen értelemben a háborúnak nem volt komoly szerepe. A zsidó vallás legnagyobb parancsolata, illetve,
micvája
, amely fontosabb minden más micvánál, az az Izrael országának benépesítése.
Ha valaki itt él, és részt vesz ennek az országnak az építésében és küzdelmeiben, az többet jelent, mintha egész nap imádkozna, kósert enne stb. stb.
Képek a múltból: "itt születtem én ezen a tájon ".A két látható épület eredeti. A Vörösvári u. 1. szám, a villamos mögötti ház volt Óbuda legszebb háza. Weisz Számi zsidó agglegény tulajdonában volt. Számi beleszeretett egy fiatal színésznőbe, aki őt elhagyta, miután kihasználta. Számit reggel felakasztva találták lakásában a ház második emeletén. Ez, ha jól emlékszem, a negyvenes évek elején történt.
A másik 3 emeletes hosszú épület a Dohánygyár, amely a mai napig is áll. A Weisz Számi házát már lebontották. A képen látható villamos (akkor a Stuka 12 járt e vonalon), és a mellette álló dús gesztenyefa mögött állott a Vörösvári utca 3. számú ház. E ház a Barnai család tulajdonát képezte. "Itt születtem én ezen a tájon ". Itt lakott egyszer vagy másszor mindég valaki a Barnai családból. A házban két üzlethelyiség volt. Az egyik Jakobovics Miksa Női és férfi cipő kereskedés, a másik Barnai Márkusz Úri szabó és férfi konfekció. A Vörösvári u. 3. számú ház helyén ma egy magas épület áll, melynek alagsorában egy áruház működik. A régi Óbudán a mi házunk (egy földszintes régi lakóház, nyolc lakással, egy cselédszobával és két üzlethelyiséggel) volt a második ház a páratlan számú oldalon.
